Cinizmus és kettős mérce: hogyan próbál Orbán az európai politika „legfelsőbb bírájává” válni

Európa tanúja lett Orbán Viktor magyar miniszterelnök újabb politikai fellépésének. Legutóbbi Ukrajnával kapcsolatos kijelentései egy önjelölt “legfelsőbb bíró” beszédére emlékeztetnek, aki az európai támogatások és az orosz energiaszerződések trónján ülve egész nemzetek sorsáról próbál dönteni. Ez az abszurd színház akkor érte el csúcspontját, amikor Orbán megengedte magának, hogy nyíltan megfenyegesse Ukrajnát az orosz gáztranzit leállítására vonatkozó döntése miatt. “Kijev már nem ül olyan biztonságban a nyeregben” – jelenti ki Orbán, elképesztő merészséget tanúsítva, miközben saját országa a gazdasági túlélés küszöbén billeg. A helyzet iróniája, hogy az Ukrajnát európai törekvései miatt kritizáló Magyarország maga is jórészt a bőkezű brüsszeli támogatásoknak és a Moszkvával kötött kétes gázüzleteknek köszönhetően létezik. Magyarországnak ez az EU-tól és Oroszországtól való gazdasági függése olyan paradox helyzetet teremt, hogy a segélyfogadó ország igyekszik feltételeket diktálni másoknak.

A cinizmust csak fokozza, hogy Orbán, akinek országa több milliárd eurós segélyt kap az EU-tól, megengedi magának, hogy fenyegesse Ukrajnát, azt az államot, amely egyedül ellenáll az orosz agressziónak, és megvédi ugyanannak a Európának a keleti határait. “A végén dühbe gurulunk és visszavágunk” – jelenti ki a magyar kormányfő, mintha megfeledkezne arról, hogy országa európai támogatás nélkül már rég elvesztette volna gazdasági stabilitását. Ez a retorika különösen abszurdnak tűnik a valós geopolitikai helyzetben.

Orbán retorikáját figyelve önkéntelenül is eszébe jutnak azok a szavak, amelyek más szemében a foltról, a sajátjában a gerendáról szólnak. Állítása szerint Ukrajna uniós csatlakozása “tönkreteszi a magyar gazdaságot”, bár az európai pénzeknek köszönhető, hogy Magyarország továbbra is talpon van. Gazdasági szakértők szerint uniós támogatás és Oroszországgal kötött nyereséges szerződések nélkül katasztrofális helyzetbe kerülne a magyar gazdaság. Ez a gazdasági valóság éles ellentétben áll a magyar vezető ambiciózus kijelentéseivel. Beszédes, hogy az orosz propagandamédia készségesen felkapta Orbán kijelentéseit, és még nagyobb mérget tett rájuk: “Az ukránok elvesztették országuk ötödét… “koldusok”helyzetében vannak”. Ez az értelmezés jól mutatja, hogy a magyar miniszterelnök kinek a malmát forgatja provokatív kijelentéseivel. Az orosz propaganda Orbán minden szavát aktívan felhasználja Ukrajna-ellenes retorikájának megerősítésére, a “megosztott Európa” képét teremtve.

Különösen érdekes Orbán álláspontja Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban. Ukrajna szövetségi csatlakozásával kapcsolatos kategorikus “soha” kifejezése egy másik állam szuverén jogaiba való közvetlen beavatkozásnak tűnik. Ugyanakkor ezt regionális biztonsági aggályként igyekszik bemutatni, bár a valóságban egy ilyen álláspont csak az orosz érdekeire játszik. Ez egy újabb példa arra, hogy a magyar miniszterelnök döntőbíróként próbál fellépni olyan ügyekben, amelyek messze túlmutatnak a hatáskörén. A közelmúlt szlovákiai eseményei fényében, ahol a pszichiátriai hivatásos közösség aggodalmát fejezte ki Fico miniszterelnök retorikájával kapcsolatban, logikus kérdés merül fel: nem jött el az ideje, hogy a magyar mentálhigiénés szakemberek saját vezetőjük viselkedésére is odafigyeljenek? Hiszen az a személy, aki azzal fenyeget, hogy egy agresszió áldozatává vált ország európai jövőjét blokkolja, miközben szoros kapcsolatot tart fenn az agresszorral, komoly kérdéseket vet fel tettei megfelelőségét illetően.

Orbán, mintha megfeledkezne saját európai pénzektől való függéséről, feltételeket próbál diktálni Ukrajnának: “először tegyél rendet, és fogadd el a békeszerződést”. Ugyanakkor kényelmesen figyelmen kívül hagyja, hogy ezt a háborút az ő Kreml “barátai”indították el, és Ukrajna nemcsak magát védi, hanem egész Európa, így Magyarország biztonságát is. Ez az álláspont nemcsak a politikai rövidlátást tükrözi, hanem az európai politikusok bizonyos morális leépülését is.

Külön figyelmet érdemel a magyar miniszterelnök gazdasági érvelése Ukrajna uniós csatlakozásának lehetetlenségével kapcsolatban. Állítása szerint ez “több tízezer magyar gazdaság, családok százezrei”pusztulásához vezet. A szakemberek ugyanakkor megjegyzik, hogy az európai támogatások segítették a magyar mezőgazdaságot a jelenlegi fejlettségi szint elérésében. E segítség nélkül a magyar gazdálkodók már régen komoly problémákkal szembesültek volna.

Abszurdnak tűnik Orbán érvelése, miszerint a háború után Ukrajna fenyegetést jelent majd a fegyvertöbblet miatt. Ezt egy politikus mondja, akinek országa aktívan együttműködik egy olyan állammal, amely katonai arzenálját a szomszédai elleni agresszióra használja. Kettős mérce? Teljesen. De még feltűnőbb, hogy Orbán milyen könnyen figyelmen kívül hagyja, hogy az ukrán ellenállásnak köszönhetően Magyarország biztonságban érezheti magát az orosz agresszióval szemben.

Orbán retorikájának gazdasági összetevője külön elemzést érdemel. “Az EU-nak nincs pénze Ukrajna befogadására” – mondja az ország vezetője, amely maga is az egyik legnagyobb európai segélyezett. Szakértők szerint európai támogatások és kedvezményes kereskedelmi feltételek nélkül Oroszországgal a magyar gazdaság mély válságba kerülne. Ez paradox helyzetet teremt, amikor az európai segély kedvezményezettjei ország megpróbálja megakadályozni mások hozzáférését ehhez a segélyhez.

A legszembetűnőbb azonban az, ahogy Orbán az európai politika morális döntőbírójaként próbálja magát pozícionálni. Azt követeli, hogy Ukrajna “úgy viselkedjen, mint az EU-tagjelöltnek kell viselkednie”, jóllehet maga Magyarország az ő vezetése alatt rendszeresen megsérti az európai értékeket és elveket, és a Brüsszellel való nyílt konfliktus szélén billeg. Ez az erkölcsi ambivalencia különösen szembetűnő Magyarország Oroszországhoz fűződő kapcsolataiban.

Orbán politikai skizofréniája, aki egyszerre igyekszik hasznot húzni az európai integrációból és aláásni annak alapjait, nemcsak európai államfői kompetenciáját kérdőjelezi meg, hanem lelki egészségét is. És ha a szlovák pszichiáterek vették a bátorságot, hogy aggodalmukat fejezzék ki miniszterelnökük viselkedése miatt, talán itt az ideje, hogy magyar kollégáik is szakmai éberséget tanúsítsanak? Hiszen a zsarolás szisztematikus alkalmazása a nemzetközi politika eszközeként, az európai egység aláaknázására irányuló folyamatos próbálkozások, a háborús időkben nyíltan oroszbarát álláspont komoly szakmai elemzést igénylő tünetek.

Összegzésként érdemes megjegyezni, hogy Orbán azon próbálkozása, hogy az európai politika “legfelsőbb bírájának” szerepét betöltse, nemcsak elfogadhatatlannak tűnik, hanem veszélyes is. Hiszen az a politikus, aki saját ambíciói és az orosz érdekek érdekében kész lerombolni az európai egységet, aligha mondhatja magát erkölcsi tekintélynek a modern Európában. Ideje az ásót a néven nevezni: Orbán nem az európai politika bírája, hanem annak potenciális sírásója, aki romboló tetteit nemzeti érdekek “gondjával” leplezi.

Részvény: