Brutális fegyverkezésbe kezdett Németország – több ezer harcjárművet rendelnének a NATO megerősítésére

Németország akár 2 500 páncélozott harcjármű és mintegy 1 000 harckocsi beszerzését is fontolgatja egy európai együttműködés keretében, amely új NATO-harci brigádok létrehozását célozza Oroszország elrettentésére – közölték a fejleményt ismerő források névtelenséget kérve.

A NATO arra kérte Németországot, hogy a következő tíz évben akár hét harci dandárral is járuljon hozzá a szövetség védelmi képességeihez. A tervezett járműbeszerzések ezeket az alakulatokat látnák el felszereléssel – írta a Blommberg.

A katonai fejlesztések hátterében az Oroszországgal kapcsolatos fokozódó biztonsági aggodalmak állnak, különösen azóta, hogy Moszkva teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. A Németországot jelenleg vezető új jobboldali kancellár, Friedrich Merz kifejezetten elkötelezett a hadsereg megerősítése mellett, célul tűzve ki, hogy az ország Európa legerősebb haderejévé váljon a keleti fenyegetések ellensúlyozására.

Mindeközben Mark Rutte NATO-főtitkár a tagországok együttműködését hangsúlyozta, és az Egyesült Államoktól rugalmasságot kért annak érdekében, hogy Ukrajna a jövőben is hozzájusson a szükséges védelmi eszközökhöz. Washington ugyanis váratlanul leállította egyes szállítmányok – köztük tüzérségi lövedékek és légvédelmi rendszerek – Ukrajnába történő átadását, hivatkozva saját készleteinek alacsony szintjére.

Részvény:
,
Megtekintések száma : 26