Brit védelmi minisztérium: Súlyos problémák vannak az orosz katonai vezetésben

Nyolc hónappal az invázió kezdete után egyre inkább működésképtelenné válnak az orosz katonai vezetés fontos elemei – írja a brit védelmi minisztérium szerda reggeli jelentésében. Ezek szerint harcászati ​​szinten szinte bizonyosan egyre nagyobb a hiány az újonnan mozgósított tartalékosok szervezésére és vezetésére alkalmas altisztekből. A szemtanúk vallomásai azt sugallják, hogy 2022. október 15-én egy frissen toborzott férfi lőtt le 11 katonát Belgorod közelében, miután egy tiszt sértő megjegyzéseket tett az etnikai kisebbségekhez tartozó újoncokra.

A tájékoztatás szerint a rosszul működő alsóbb szintű vezetés tovább ronthatja az egyébként is alacsony morált és összetartást az orosz haderő több részében is. Hozzáteszik, hogy a 2022 februárjában lezajlott inváziót közvetlenül felügyelő öt tábornok közül négyet már elbocsátottak, a cserék pedig nem igazán váltak be. A britek úgy vélik, hogy a folytonosság hiánya jobban érződik, mint a nyugati hadseregek esetében, mert az orosz doktrína szerint a tervek kidolgozása nagyrészt személyesen a parancsnokok hatáskörébe tartozik, nem pedig egy nagyobb csapatéba.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/10/19/orosz-ukran-habor-oroszorszag-ukrajna-elo-hirfolyam/#brit-vedelmi-miniszterium-sulyos-problemak-vannak-az-orosz-katonai-vezetesben

Részvény: