Botrány Szerbiában: fasítban a kormány és az ügyészség

Az illetékes szerbiai miniszter szerint rossz üzenet az állami vállalatok vezetőjének, hogy az ügyészség nem indít eljárást az ország áramszolgáltatóját korábban vezető személy ellen egy cégénél kirobban botrány ügyében. A hatóság úgy látja, nem tehetett a cég néhány alkalmazottjának károkozásáról.

Amennyiben igaz az, hogy az ügyészség elutasította a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) áramszolgáltató vállalat volt megbízott vezérigazgatója, Milorad Grčić ellen tett bűnvádi feljelentést, az nagyon rossz üzenet a közvállalatok igazgatóinak, akiket nem lehet felelősségre vonni a munkájukért – jelentette ki Zorana Mihajlović bányászati és energetikai miniszter a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.

A minisztérium három feljelentést is tett Grčić ellen: egyet azért, mert törvénytelenül volt az EPS megbízott igazgatója, egyet azért, mert a hazugságaival pánikot keltett és 60 millió dináros költségvetési kárt okozott, egyet pedig a decemberben történtek miatt, amikor veszélybe sodorta a nemzetbiztonságot is.

Csak egy kis vezérigazgatócska

„Tegnap írásban fordultunk az ügyészséghez, mert nincs rendjén, hogy az újságokból értesülünk arról, hogy elutasították a feljelentésünket. Ha igaz az, hogy Grčić vezérigazgatóként nem kellett, hogy tudjon a vállalatban történtekről, akkor meg kell szüntetni ezt a funkciót, amely semmilyen felelősséggel nem jár ” – mondta Mihajlović.

Az indoklás szerint azért utasították el a minisztérium Milorad Grčić ellen tett feljelentését, mert nincs elegendő bizonyíték arra, hogy Grčić a „tettestársa” lett volna az ugyancsak feljelentett további négy alkalmazottnak. Ő „csak” vezérigazgató volt. A Szerbiai Villanygazdaság négy alkalmazottja elleni eljárás folyamatban van.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/botrany-szerbiaban-egy-allami-ceg-korabbi-vezetoje-korul.759324.html #szerbia #áramszolgáltató #cégvezető #igazságszolgáltatás #feljelentés

Részvény: