Bolsonaro az útlezárások feloldására szólította fel a tiltakozókat

Jair Bolsonaro hivatalban lévő brazil elnök felszólította támogatóit, hogy oldják fel a brazil utak lezárását, a „törvényes tiltakozásokat” azonban támogatta.

Jair Bolsonaro, aki a vasárnapi elnökválasztáson vereséget szenvedett a baloldali Luiz Inácio Lula da Silvától, egy közösségi oldalakon közzétett videóban – utalva a brazíliai államok több mint felében emelt blokádokra – helyi idő szerint szerdán arra szólította a tiltakozókat, hogy oldják fel az utak lezárását, mert számára ez nem tűnik a legitim tüntetések részének. Hozzátette azonban: „más tüntetések, amelyeket országszerte más helyeken tartanak a demokratikus játék részei, szívesen látjuk őket”.

A tüntetésektől zajos napot egy erőszakos epizód is beárnyékolta: a délkeleti Sao Paulo államban található Mirassol közelében egy útzárnál egy autós belerohant a tüntetőkbe, legalább hét embert megsebesítve – számolt be a CNN amerikai hírtelevízió. A megmozdulások egy nappal azután kezdődtek, hogy Jair Bolsonaro kedden megtörte kétnapos hallgatását, és kijelentette, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt.

Azt is mondta ugyanakkor, hogy a tiltakozások „a felháborodás és a választási folyamat lebonyolításával kapcsolatos igazságtalanság érzésének gyümölcsei”. Kijelentését szerdán fia, Eduardo Bolsonaro is megismételte egy Instagram-bejegyzésben, amely a Rio de Janeiró-i tüntetés légi felvételét mutatta.

Sao Paulóban több ezer Bolsonaro-támogató tüntető tiltakozott a délkeleti katonai parancsnokság előtt a hadsereg beavatkozását követelve „szövetségi beavatkozást most azonnal” kiáltásokkal. Rio de Janeiróban több ezer tüntető skandálta a helyi katonai parancsnokság előtt: „Lula, tolvaj, a börtönben a helyed”. Az UOL helyi hírportál szerint szerdán az ország 27 államából 11-ben katonai épületek előtt zajlottak a katonai beavatkozást támogató tüntetések.

Szerdán csaknem felére csökkent az útlezárások száma: a szövetségi autópálya-rendőrség (PRF) bejelentette, hogy 16 brazil államban mintegy 146 útlezárást regisztrált az előző napi 271-gyel szemben – derül ki a szerda délután közzétett jelentésből. Mintegy 688 ilyen tüntetést oszlattak fel – közölték a hatóságok. Számuk drasztikusan csökkent attól a pillanattól kezdve, hogy a rendőrség a legfelsőbb bíróság jóváhagyásával kezdett erőszakot alkalmazni, amely felszólította őket, hogy „minden szükséges eszközt” vessenek be az utak felszabadítására. Sao Paulóban a rendőrségnek könnygázt és vízágyúkat kellett bevetnie, hogy helyreállítsa a forgalmat a Castello Branco úton, a Brazília gazdasági központját az ország közép-nyugati területével összekötő főúton.

A blokádok ellátási nehézségekhez vezettek Brazíliában, amely szinte kizárólag a közutakra támaszkodik az áruk és élelmiszerek szállításában. Az Országos Iparszövetség kedden figyelmeztetett a „áru- és az üzemanyaghiány veszélyére”, ha az útlezárásokat nem oldják fel gyorsan.

Ugyan a közpénzből fenntartott MTI elfelejti kifejteni, hogy az Orbán Viktor által is nagyra tartott (még videót is küldött neki a választási hajrá előtt) Jair Bolsonaronak talán lehet annyiban köze az országszerte elharapózó indulatokhoz, hogy a választási vereségét a mai napig nem volt hajlandó kimondani, (bár kedden engedélyt adott az átmenetről szóló tárgyalások megkezdésére), sőt, az eredmények kihirdetését követően közel két napra bezárkózott az elnöki palotába és nem kommunikált senkivel sem.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20221103_Bolsonaro_tuntetes_valasztasok

Részvény: