Blinken: Moszkva bármelyik pillanatban támadhat Ukrajnában

Az amerikai külügyminiszter úgy vélekedett pénteken, hogy bármelyik pillanatban megkezdődhet egy Ukrajna elleni orosz támadás, akár még a február 20-ig tartó pekingi téli olimpia ideje alatt, – neokohn.

Antony Blinken az ausztrál, indiai és japán hivatali kollégájával Melbourne-ben tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón azt mondta, aggodalommal tapasztalják, hogy további orosz csapatok érkeznek az orosz-ukrán határhoz.

    “Mindent megtettünk, ami lehetséges, hogy tárgyaljunk Oroszországgal. Ugyanakkor azt is világossá tettük, hogy ha Moszkva újra az agressziót választja, az súlyos következményekkel fog járni”

– fogalmazott az amerikai külügyminiszter.

Blinken azt is elmondta, hogy Washington folytatja ukrajnai nagykövetségének kiürítését, és továbbra is arra kéri az országban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát.

Nem sokkal korábban Joe Biden is hangoztatta ezt a figyelmeztetést az NBC televízióban csütörtökön sugárzott interjújában, amelyben az amerikai elnök azt is kiemelte, hogy

“most a világ egyik legnagyobb hadseregével van dolguk, és ez egy nagyon más helyzet, ahol a dolgok gyorsan elfajulhatnak”.

Az interjúban Biden óva intette Vlagyimir Putyin orosz elnököt attól, hogy amerikai állampolgároknak bántódása essen Ukrajnában. Reményét fejezte ki, hogy ha Putyin “el is követi azt a balgaságot, hogy bevonuljon Ukrajnába, annyi esze azért lesz, hogy ne tegyen semmi olyasmit, ami negatív hatással lehet amerikai állampolgárokra”.

Az Egyesült Államok, Ausztrália, India és Japán alkotja az úgynevezett “négyesfogatot”, az indiai-csendes-óceáni demokráciák informális blokkját, amelyet Kína regionális befolyása ellen hoztak létre.

A pénteki tanácskozás után Blinken kitért arra is, hogy Washington különösen aggasztónak tartja a mianmari katonai vezetés számlájára írható elnyomást és erőszakot. Joe Biden kiemelten fog foglalkozni ezzel a kérdéssel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tagjainak vezetőivel tartandó washingtoni megbeszélésén – mondta el Blinken.

Részvény: