Bezárja a kormány a Szőlő utcai intézetet

Megszűnik a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet – derül ki a Pintér Sándor belügyminiszter által aláírt rendeletből, amely a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. A kormány „a javítóintézetek törvényes rendjének fenntartása és az intézményi feladatellátás hatékonyságának növelése” érdekében a javítóintézeti rendszer átszervezéséről döntött, ennek első lépése az intézet bezárása, következő lépésként pedig „megkezdődik egy új – végső soron az úgyszintén megszűnő további javítóintézetek szerepét is egyedüliként átvenni hivatott – országos javítóintézet kialakítása” – olvasható a jogszabályban, amely a kihirdetését követő napon, tehát kedden hatályba is lép.

A hatály azonban egyelőre a Szőlő utca bezárására vonatkozik, a rendszer átalakítására nem szabott magának határidőt a kormány. Jelenleg a Szőlő utcai intézeten kívül négy ilyen javító működik, Rákospalotán és Esztergomban lányok, Aszódon és Debrecenben fiúk számára.

Részvény: