Mitch McConnell, az amerikai szenátus republikánus csoportjának vezetője szerda esti beszédében erősen bírálta Magyarország kormányát az általa autokratikus rezsimeknek nevezett országokkal való kapcsolata miatt. Kijelentette, hogy ez a magatartás nem felel meg sem az amerikai értékeknek, sem a stratégiai érdekeknek. McConnell kiemelte, hogy Magyarország nyilvánosan és hangosan támogatja Moszkvát, Pekinget és Teheránt, megjegyezve, hogy a magyar vezetők rendszeresen készülnek az „amerikai hanyatlásra”.
Mitch McConnell, az amerikai szenátus republikánus frakcióvezetője, a párt egyik legbefolyásosabb politikusa a Kongresszusban szigorú üzenetet intézett a NATO-hoz, bírálva amiért a katonai szövetség elnézi, hogy Magyarország – a szenátor által – autokratikus rezsimeknek nevezett államokkal épít ki kapcsolatokat. McConnell kijelentette, hogy Magyarország vezetői nem titkolták meggyőződésüket, hogy a jövő az amerikai hanyatlásé, és az amerikai gyengeségre készülnek. „A mi kudarcunkra fogadnak” – mondta a politikus.
Hangsúlyozta, hogy az autokratáknak való meghajlás nem az erő jele, és az amerikai vezetőknek nem szabad dicsérniük azokat, akik így tesznek utalva arra, hogy a szeptember 10-i elnökjelölti vitában Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje Orbán Viktorral való jó kapcsolatáról beszélt.
„Semmi keménység nincs abban, ha valaki meghajol az autokraták előtt. És Amerika vezetői semmit sem nyerhetnek azzal, ha dicsérik azokat, akik ezt teszik” – mondta McConnell.
McConnell rámutatott arra is, hogy Magyarország jelentős befektetéseket csábított be kínai vállalatoktól, támogatja Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, valamint gazdasági kapcsolatokat tart fenn Iránnal.
Összegzése szerint a revansista hatalmaknak való alárendeltség nem amerikai érték és nem szolgálja Amerika érdekeit.
Megjegyezte, hogy miközben számos európai szövetséges ébred rá a Kína által jelentett stratégiai kihívásra és a ragadozó kínai befolyás veszélyeire, szerinte Magyarország a Nyugat legelszántabb ellenfeleinek pályájára sodródott. McConnell kiemelte, hogy a magyar kormány nyíltan támogatja Moszkvát, Pekinget és Teheránt, valamint ünnepli a kínai vállalatok jelentős befektetéseit.
„Magyarország vezetői nem titokban udvarolnak Moszkvának, Pekingnek és Teheránnak. Hanem nyilvánosan és hangosan is” – fogalmazott McConnell.
McConnell kifogásolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerinte „hiperracionálisnak” nevezte Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, és kijelentette, hogy a magyar kormány segíti is Oroszországot. „A magyar kormány beavatkozik Moszkva érdekében, és minden lépésnél akadályozza az európai és transzatlanti erőfeszítéseket az orosz törvénytelen agresszió elleni küzdelemben” – mondta a republikánus szenátor.
McConnell nehezményezte azt is, hogy Magyarország akadályozza az Ukrajnának nyújtott további uniós segítségnyújtást, megjegyezve, hogy „azoknak az amerikaiaknak, akik panaszkodnak, hogy az EU nem tesz többet Ukrajna megsegítésére, nem kell messzebbre nézniük, mint Budapest erőfeszítéseihez”. Kritizálta továbbá Magyarország Iránnal való kapcsolatát, idézve a magyar külügyminiszter panaszát arról, hogy a szankciók akadályozzák a gazdasági együttműködést. McConnell kiemelte Magyarországnak az országgal közös nukleáris projektekben végrehajtott beruházásait.
McConnell már nem első alkalommal bírálja a magyar vezetést, legutóbb májusi beszédében üzent keményen a kormánynak.