Beszakadt a Gazprom nyeresége

Az orosz gázipari óriási, a Gazprom nyeresége 41 százalékkal csökkent tavaly.

A Gazprom nyeresége tavaly 41 százalékkal csökkent az előző évihez képest – közölte kedden az orosz gazdaság egyik alappillérének számító földgázipari vállalat, hozzáfűzve, hogy nem fizet osztalékot a tavalyi év második felére.

Az éves nyereség 2022-ben így is 1226 milliárd rubel (5360 milliárd forint) volt.

A hírre a Gazprom részvényei mintegy 4 százalékkal gyengültek a moszkvai tőzsdén. Az orosz állam több mint 50 százalékos részesedéssel rendelkezik a vállalatban.

A Gazprom a visszaesés okaként a különadót jelölte meg, amelyet a költségvetési bevételek növelése érdekében kellett fizetni az év második felében. Mindazonáltal a cég az ukrajnai háború miatt elvesztette európai ügyfeleinek javát. Közvetlen nyugati szankciók nem sújtották az exportját annyira, mint a legtöbb orosz állami vállalatét, de a kivitele volumenben így is csaknem a felére, 101 milliárd köbméterre csökkent. A Kínába és más piacokra irányuló szállítások növelésével próbálta erősíteni exporttevékenységét.

Famil Szadigov, a Gazprom elnökhelyettese megjegyezte, hogy a magprofit – vagyis a kamatok, adók és amortizáció levonása előtti eredmény – 3600 milliárd rubelt ért el, ami körülbelül azonos a 2021-essel.

A Sinara Investbank közölte, hogy ezek gyenge eredménynek számítanak, ráadásul az a tény, hogy a Gazprom a második fél évre nem fizet osztalékot nagyon lerontja a cég befektetési vonzerejét. A befektetési bank a részvények eladását tanácsolja a tulajdonosoknak.

Forrás:https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/gazprom-gyorsjelentes-nyereseg.771690.html

Részvény: