Az izraeli hadsereg elismerte a szakmai hibákat és a parancsok megsértését a gázai mentőmunkások megölésének ügyében. Az ügy következményeként egy parancsnokot is elbocsátottak a pontatlan jelentés miatt.
Az izraeli hadsereg vasárnap elismerte, hogy szakmai hibákat követtek el és izraeli katonák megsértették a kiadott parancsokat a múlt hónapban történt incidens során. A megkülönböztető jelzéssel haladó gázai járműoszlopra tüzet nyitó katonák mintegy 15 segélyszolgálatossal végeztek.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint nem próbálták eltitkolni az esetet, habár korábban – a bizonyítékok benyújtása előtt – tagadták az incidenst.
A hadsereg közleménye szerint ugyanakkor most egy parancsnokot megrovásban részesítettek, helyettesét pedig elbocsátották az eset miatt. Ugyanakkor büntetőeljárást nem indítanak.
A vizsgálat több szakmai hibát, parancsszegést és az incidens hiányos jelentését tárta fel
– áll a hadsereg közleményében. Hozzátették: az izraeli csapattest „a gyenge éjszakai fényviszonyok miatt” félreértelmezte az eseményeket, és úgy vélték, „ellenséges erők jelentette valós fenyegetéssel állnak szemben”.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy izraeli katonák tüzet nyitottak a megkülönböztető jelzéssel haladó mentősökre, és segítőikre a dél-gázai Rafah közelében. Ezt követően a kiégett járműveket, és a megölt civileket jelöletlen sírba temették, amelyet később az ENSZ és a Palesztin Vörös Félhold talált meg.
Hajnalban úgy döntöttek, hogy összegyűjtik és befedik a holttesteket a további károk megelőzése érdekében, és megtisztítják a járművektől az útvonalat a polgári evakuálás előkészítéseként – közölte az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy ezen lépések az adott körülmények között indokoltak voltak.
Forrás: Reuters
