Az Oroszország elleni szankciók miatt áprilisban napi 1,5 millió hordóval csökkenhet az ország olajtermelése, májusban pedig, amikor teljessé válik az embargó az Ukrajna elleni háború miatt, a kitermelés már napi 3 millió hordóval eshet vissza – áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentésében.
A párizsi székhelyű szervezet adatai szerint április eddig eltelt időszakában az orosz olajtermelés napi 700 ezer hordóval maradt el márciushoz képest – idézi az MTI a jelentést.
„Arra számítunk, hogy a termelésvisszaesés napi 1,5 millió hordóra emelkedik egy hónapon belül, mivel az orosz finomítók továbbra is csökkentik a termelést, egyre több vevő pártol el és kezdenek megtelni az orosz tárolók”
– áll a jelentésben.
Bár a legtöbb nyugati cég megtagadta az orosz olaj szállítását, Ázsiában akadtak rá vevők, akik jelentős kedvezménnyel vásároltak fel tételeket. Az IEA hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem látja a Kínába irányuló orosz olajexport növekedését.
Korábban Alekszandr Novak, energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes, 4-5 százalékra becsülte az áprilisi olajtermelés esetleges visszaesését márciushoz képest.
https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/orosz-olaj-szankcio-koolaj.750321.html