Baj van a zsömlével, nem csökken az ára

Hiába olcsóbb a legfőbb alapanyag, a sütőipari termékek mmégsem profitálnak ebből.

Míg a fehér és a félbarna kenyér, valamint a zsemle árai többé kevésbé azonos pályát jártak be az elmúlt években, addig a liszt, finomliszt ára máshogy viselkedett a 2020 januárja óta eltelt időszakban. 

Tavaly nyár óta a liszt ára szinte folyamatosan csökken, míg a zsemle ára az elmúlt bő egy évben csak enyhébb mértékű csökkenésen esett át, sőt, az utóbbi hónapokban inkább már csak stagnált.

Bár a kenyérfélék esetében tavaly nyár óta ugyancsak megfigyelhető árcsökkenés, ám az kisebb mértékű, mint a liszt esetében.

Idén áprilisban 

  • 1 kg fehér kenyér 873 forintba,
  • 1 kg félbarna kenyér 736 forintba,
  • 10 db zsemle 660 forintba,
  • 1 kg lisz 178 forintba került.

A Pénzcentrum.hu az ellentmondásnak járt utána, megkérdezte kérdezte Braunmüller Lajost, az Agrárszektor.hu főszerkesztőjét, aki azt mondta: 

Bár a búza jelenti a legtöbb pékáru alapvető alapanyagát, a termény ára a különféle kenyerek, zsemlék árában mindössze 15-20 százalékot tesz ki, a komplexebb, minőségi pékáru esetében ennél is kisebb ez az arány.

Éppen ezért a gabonapiacon tapasztalható változások, 5-10 százalékos elmozdulások a pékáru árában csak minimális, vagy semmilyen árváltozást nem jelentenek.

búza, illetve a liszt áránál lényegesen többet számít a sütőipari termékek fogyasztói árában

Az energia ára a 2022-es csúcsok óta érezhetően csökkent a vállalkozások számára, a szállítás költsége és a bérigény ugyanakkor jelentősen nőtt a magas inflációval párhuzamosan.

Ha adott esetben a gabona vagy az energia ára csökken is, a sütőipar akkor sem tudja ezt az előnyt továbbadni, mivel az ágazat régóta komoly strukturális problémákkal kénytelen szembenézni.

  • A munkaerőhiány,
  • az egyre nagyobb bérkövetelések,
  • az elmaradt fejlesztések miatt

a sütőipar nincs abban a helyzetben, hogy érdemi árcsökkenést hajtson végre.

 tojás áráról a szakember azt mondta: minden olyan gyorsan forgó élelmiszer-termék esetében, amely jelentősen függ az energiától és a szállítástól, valamint a gabonától, vélhetően hasonló mintázatot találnák az árak alakulásában.

Forrás:https://www.economx.hu/belfold/pekaru-zsemle-kenyer-liszt-sutoipar.790110.html

Részvény: