Az USA figyelmeztette Kínát

Az Egyesült Államok szerint Kínának kemény „következményekkel” kell szembenéznie, amennyiben fegyverekkel segítene Oroszországnak az ukrajnai invázióban – foglalta össze az amerikai média értékelését a BBC News.

Meg nem nevezett amerikai tisztviselők több amerikai hírügynökségnek is azt mondták, hogy Oroszország katonai segítséget kért Kínától, ám a washingtoni kínai nagykövetség azt közölte, hogy nincs tudomása ilyen kérésről. A figyelmeztetés az Egyesült Államok és Kína vezető tisztviselőinek hétfői római találkozója előtt hangzott el. Bár a válság kezdete óta Peking retorikailag erőteljesen támogatja a régóta szövetséges Moszkvát, de eddig nem merült fel olyan adat, amely igazolná, hogy tényleges katonai vagy gazdasági támogatást nyújtott volna az oroszoknak. Az amerikai média azonban – amerikai tisztviselőkre hivatkozva – azt állítja, hogy Oroszország az elmúlt napokban kifejezetten katonai felszerelést, többek között drónokat kért Kínától.

A CNN-nek adott interjújában Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta: hivatalosan is jelezték Pekingnek, hogy a nagyszabású szankciók kijátszására irányuló erőfeszítéseknek vagy az Oroszországnak nyújtott támogatásnak feltétlenül következményei lesznek.

Nem fogjuk megengedni, hogy ez folytatódjon, és hogy Oroszország számára mentőövet nyújtsanak a gazdasági szankciók kijátszására a világ bármely országából

– fogalmazott Sullivan.

https://24.hu/kulfold/2022/03/14/orosz-ukran-haboru-19-nap-elo-kozvetites/#ket-ember-halalat-okozta-egy-becsapodo-granat-egy-kijevi-lakohazban

Részvény: