Kínába látogatott szerdán Ukrajna első külügyminiszter-helyettese, aki azt kérte Pekingben, hogy Kína is menesszen küldöttséget a júniusi bákecsúcsra Svájcba.
Oroszországot nem hívták meg a június 15-16-ra tervezett találkozóra. Peking eddig azon az állásponton volt, hogy távol marad a békecsúcstól, mivel egy érdemi békekonferencia megtartásához mindkét harcoló fél részvételét előfeltételnek tekinti.
Az ukrán fél reményei szerint Kína részvétele az eseményen jó lehetőség, hogy a gyakorlatban járuljon hozzá az igazságos és tartós béke eléréséhez Ukrajnában
– olvasható az ukrán külügyminisztérium közleményében, amelyet Andrij Szibiha első külügyminiszter-helyettes és Szun Vejdong kínai külügyminiszter-helyettes pekingi találkozója után adtak ki.
Ukrajna közölte: több mint 100 ország fogadta el meghívását a csúcstalálkozóra, hogy áttekintsék a Volodimir Zelenszkij elnök által felvázolt béketerv rendelkezéseit. Ennek célja a harmadik éve tartó teljes körű orosz invázió lezárása.
A Kreml értelmetlennek nevezte a részvétele nélküli csúcstalálkozót, Ukrajna pedig azzal vádolta Moszkvát, hogy próbálja megzavarni a konferenciát.
Kína „határok nélküli” partnerséget hirdetett Oroszországgal néhány nappal azelőtt, hogy utóbbi megkezdte volna az inváziót 2022 februárjában. A távol-keleti ország ezzel együtt a konfliktusban semlegesnek mutatja magát.
Kína korábban egy 12 pontból álló dokumentumot terjesztett elő, amely általános elveket fogalmazott meg a háború befejezése érdekében. Ezt mindkét szembenálló fél üdvözölte. Kína és Brazília a múlt héten olyan közös nyilatkozatot írt alá, amelyben az orosz-ukrán béketárgyalásokat szorgalmazzák.
Forrás:(Reuters)