Putyin személyében és amúgy is kisebb számú „szerencsétlenségben lévő elvtársának” a gabonaszerződéssel kapcsolatos politikája egy bizonytalan tinédzser kísérleteihez hasonlít, hogy felhívja magára a figyelmet: hangos kijelentések a megállapodás végrehajtásának „hibásságáról”, kísérletek a megállapodástól való elállás okait felkutatásra, és végül a szerződésben meghatározott feltételekhez való visszatérés. Putyin, amikor Ukrajna és a világ közvetlen függésének politikáját próbálta ráerőltetni az Oroszország cselekedeteire, rosszul számította ki az ENSZ és különösen Törökország determinációs tényezőjét.
A Kreml kollektív hisztériájának katalizátora az Ukrán Fegyveres Erők sikeres UAV-támadása volt az orosz fekete-tengeri flotta hajója ellen, amely Caliber rakétákat képes indítani békés ukrán állampolgárok ellen. Az Oroszország további álláspontja a megállapodásból való határozott és egyértelmű kilépés, amelyet később a „felfüggesztés” szó tompít. Erdogan úgy reagált, hogy a megállapodást ettől függetlenül végrehajtják. Gabonahajók mennek keresztül a folyosón és azon túl, az orosz védelmi minisztérium passzív fenyegetése ellenére.
Amikor Oroszország október 29-én bejelentette kilépését a gabonaegyezményből, a Kreml saját ultimátumának sikerével számolt, mert Putyin már november 1-jén követelte Ukrajnától a fekete-tengeri flotta biztonságát a gabonaexportért cserébe. Ugyanakkor Törökország csendben segítette az ukrán gabonát, hogy biztonságosan átjusson a Fekete-tengeren, és nem figyelt a Kreml hisztériára.
Ennek eredményeként november 2-án az Orosz Föderáció védelmi minisztériuma bejelentette, hogy Oroszország visszatér a gabonaszerződéshez, cserébe Ukrajna írásos garanciáiért arra vonatkozóan, hogy a gabonafolyosót nem használják fel ellenségeskedésre. Ez a kijelentés Erdogan és Putyin telefonbeszélgetése után hangzott el, amely ismét bebizonyította Törökország erős és megingathatatlan szerepét a gabonaügyletben, valamint az orosz kormányra gyakorolt befolyását.
Kívülről úgy tűnik, hogy az orosz elnök vagy teljes „nullával” rendelkezik jogi ismeretekkel, vagy hatalmas területet irányít a magas színvonalú ügyvédek nélkül. Egyértelmű volt a benyomás a Kreml inkompetenciájáról a politikatudomány terén: Putyin néha felfüggeszti a mozgósítást és kilép a gabonaszerződésből, majd felfüggeszti a gabonamegállapodást és kilép a mozgósításból. Csak hát Erdogan nem orosz, és nem fog tudni „tátott szájjal várni”, amíg Putyin nem dönt. Pontosan mit mondott Törökország elnöke egy telefonbeszélgetésben orosz „kollégájának”. A megállapodás a mozgósításhoz hasonlóan ismét érvényben van, de a mozgósítással ellentétben nem függesztették fel.
Ez a helyzet jól mutatja a világközösség teljes készségét arra, hogy figyelmen kívül hagyja a Putyin-rezsim zsarolási kísérleteit, ha a kérdés fontos gazdasági folyamatokat érint. Ez viszont Putyin hajthatatlanságát jelzi, amikor megpróbálta teljes mértékben kontrollálni a gabonaszerződés körüli helyzetet – a megállapodás teljes érvényességi ideje alatt Vlagyimir Putyin személyesen kritizálta azt: az ukrán gabona eltűnt valahol, az ukrán gabonát exportálták, de az orosz műtrágyát nem. Vagyis Oroszország mindvégig okot keresett arra, hogy kilépjen a „gabonaszerződésből”. És megtalálta. Az ENSZ és Törökország azonban teljesen másként döntött, és magabiztosan igyekezett biztosítani a sok ország számára létfontosságú ukrán mezőgazdasági ágazat termékének forgalmát.
Putyin csínytevése a gabonaszerződésben a világ konszolidált országai határozott fellépésének eredményességének bizonyítéka. Rámutatva Oroszország „helyére” a csak Ukrajnát és a világ országait érintő kereskedelmi és gazdasági folyamatokban, Erdogan bebizonyította Törökország jelentős geopolitikai befolyását Európa délkeleti régiójában.
Jelentős politikai hatást is sikerült elérni, mert jelenleg Putyin ilyen cselekedetei után rohamosan veszít tekintélyéből még saját állampolgárai körében is, akik szilárdan hisznek elnökük „világvezérének” képében. Egy ilyen „pofon” az ENSZ-től és Erdogantól, ami még sokáig piros jegyként látható majd Oroszország uralkodójának arcán, és azt jelzi, hogy Putyin képtelen bármilyen világgazdasági folyamatot befolyásolni.
Ennek a politikai színtéren valóban jelentős eseménynek végre meg kell győznie azokat az országokat, amelyek eddig haboztak támogatni Oroszországot a világméretű konfliktusokban: az Oroszország jelenlegi elnöke már a „politikai holttest” státuszához közelít. Ezért a vele és rezsimjével való együttműködés semmiképpen sem visz közelebb egyetlen országot sem a sikeres eredményhez. Az Oroszország agressziójával szembeni erők további konszolidációja azonban a terrorista állam elleni küzdelem pozitív végéhez vezeti a világot, és helyreállítja a béke egyensúlyát a bolygón.