Az orosz pánik elérte a gyógyszertárakat

Egyes fontos gyógyszerek nehezen beszerezhetővé váltak Oroszországban. Ahogy az lenni szokott van, aki a pánikvásárlásokat okolja ezért, mások úgy vélekednek, hogy a nyugati források elapadása miatt igenis érdemes bizonyos készleteket felhalmozni otthon.

Az oroszországi szakértők és egészségügyi hatóságok szerint természetesen a gyógyszerhiány átmeneti, a pánikszerű vásárlások és a szankciók miatt a szállítók számára jelentkező logisztikai nehézségek miatt – írja az Independent.

Mások viszont tényleg tartanak attól, hogy a jó minőségű nyugati gyógyszerek eltűnnek a polcokról.

Az első jelentések bizonyos gyógyszerek hiányáról már március elején megérkeztek. Egy dagesztáni betegjogi csoport, a Patient’s Monitor szerint a  régió több állami gyógyszertárában a 10 legkeresettebb gyógyszer csak korlátozott számban volt elérhető Ukrajna lerohanását követően.

Korábban az AP hírügynökség is arról írt, hogy az emberek hiába keresnek bizonyos pajzsmirigy-gyógyszereket, inzulint, vagy akár olyan fontos termékeket, mint a gyerekek lázcsillapító szirupjai.

Nyikolaj Bespalov, az RNC Pharma analitikai vállalat fejlesztési igazgatója azt mondta az AP-nek, hogy  miközben a nagy nyugati gyógyszeripari vállalatok ígéretet tettek arra, hogy nem vonják ki a létfontosságú gyógyszereket az orosz piacról, a SWIFT-rendszerről való leválás és a légi közlekedés szüneteltetése mégis logisztikai problémákhoz vezetett.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/oroszorszag-ukrajna-hiany-gyogyszer-gyogyszertar-haboru.749574.html

Részvény:
Megtekintések száma : 107