Az ENSZ a Vöröskereszttel együtt akar civileket menteni Mariupolból

Moszkvába érkezett António Guterres ENSZ-főtitkár azzal a céllal, hogy leállítsa az orosz hadi gépezetet. Tárgyalásokat folytatott először Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, majd sajtótájékoztatón beszélt ennek eredményeiről. Útja céljáról azt mondta, ő a „béke küldönce”, aki életeket akar megmenteni, és akinek most elég nyílt beszélgetése volt Lavrovval. Guterres szerint

az világos, hogy két különböző álláspont van arról, mi is történik Ukrajnában.

Az oroszok szerint egy különleges katonai művelet, aminek céljait már korábban bejelentették. Az ENSZ (és az ezt megszavazó közgyűlés) szerint azonban az orosz invázió Ukrajna területi integritásának és az ENSZ alapokmányánának megsértése. Guterres szerint egyetértettek abban, hogy amint lehet, véget kell érnie a háborúnak.

Guterres arról is beszélt, hogy „erőszakos csata” zajlik Ukrajna Donbasz régiójában sok-sok halállal és pusztítással. Mariupolban is válságos a helyzet, civilek ezreinek kellene humanitárius segítség és evakuáció. Hozzátette, az ENSZ kész mozgósítani emberi és logisztikai forrásait, hogy segítsen a város lakosain. Az ENSZ vezetője azt javasolja, a világszervezet, a Vöröskereszt, az ukrán és az orosz erők együtt tegyék lehetővé az Azovsztal acélműben rekedtek kijutását a katlanból abba az irányba, amerre szeretnék.

(Guardian)

#Mariupol #ENSZ #Oroszország #Ukrajna #Háború

Részvény: