Az Egyesült Arab Emírségek és Kína összehívná az ENSZ Biztonsági Tanácsát, válaszul Izrael szélsőjobboldali miniszterének provokációjára

Az Egyesült Arab Emírségek és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását szorgalmazza, miután Izrael új, szélsőjobboldali belbiztonsági minisztere, Itamar Ben Gvir egy széles körben elítélt lépéssel belépett az al-Aksza mecset területére, amikor első hivatalos szereplése során Jeruzsálem vitatott hovatartozású, a zsidó és az iszlám vallás számára is nagy jelentőséggel bíró helyszínét kereste fel – írja az Al Jazeera.

A Tanács várhatóan csütörtökön ül össze – közölték a diplomaták a Reuters hírügynökséggel kedden késő este.

Ben Gvir rendőrök gyűrűjében látogatta meg a Templom-hegyet, ahol az Al-Aksza-mecset is található. A mecsetbe nem muszlimok és zsidók is beléphetnek – ugyanakkor nem imádkozhatnak ott –, de a palesztinok szerint az arabellenes politikus látogatása jelzésértékű: megbolygathatja a törékeny status quót.

Ben Gvir lépése világszerte heves tiltakozást váltottak ki, miután Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, Törökország és az Egyesült Arab Emírségek is csatlakozott a palesztin vezetés elítélő nyilatkozatához, amely „példátlan provokációnak” nevezte a tárcavezető látogatását.

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy „nem nézi tétlenül”, ha Ben Gvir fellátogat a Templom-hegyre, amely a muszlimok számára a Mecsetek tere (arab nevén al-Haram as-Saríf), az iszlám vallás harmadik legszentebb helye.

Amikor Ben Gvir a kormány eskütétele előtt megkötötte Benjamin Netanjahuval a koalíciós megállapodást, akkor a választások előtti harcias retorikája ellenére beleegyezett abba, hogy Izrael tartja magát a szent helyek status quójához.

Ben Gvir régóta ismert szereplője az izraeli közéletnek, számos szélsőséges és arabellenes megnyilvánulás kötődik hozzá. Az ügyvédként is dolgozó politikus 2020-ig bevallottan a nappalija falán tartotta Baruch Goldstein tömeggyilkos képét, akihez az 1994-es hebroni mészárlás kötődik. A bíróság bűnösnek találta a rendőrség akadályoztatása, lázadás szítása, rasszizmusra való uszítás, egy terrorista csoport támogatása és terrorista szervezetek propagandaanyagának birtoklása vádjában. Kinevezése után afelett a fegyveres erő felett is rendelkezni fog – elődjeinél nagyobb hatáskörrel –, amelyik őt korábban letartóztatta.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/01/04/egyesult-arab-emirsegek-kina-ensz-biztonsagi-tanacs-valaszul-izrael-ben-gvir/

Részvény: