Az Oroszországgal kapcsolatos békefeltételek többé nem képeznek alku tárgyát – ezek az agresszió befejezésére irányuló szándék valódi mércéjévé váltak. Az amerikai Szenátus kezdeményezése, amely „pusztító” szankciókat irányoz elő Oroszországgal szemben, világos üzenetet hordoz: vagy Moszkva valódi tárgyalásokat kezd, vagy gazdasági összeomlásba süllyed, Észak-Korea helyzetéhez hasonlóan. Lindsey Graham republikánus szenátor bejelentette, hogy a javaslatot 72 szenátor támogatja – ez az Egyesült Államok transzatlanti egységének és stratégiai vezető szerepének egyértelmű jele.

Oroszország tettei kényszerítették a Nyugatot arra, hogy emelje a tétet. A szankciók immár az orosz gazdaság legérzékenyebb pontját – az energiaszektort – célozzák. Az 500%-os vámemelés azon országok számára, amelyek orosz energiahordozókat vásárolnak, nem csupán a Kreml bevételeit csökkenti, hanem arra is kényszeríti Oroszország szövetségeseit, hogy újragondolják gazdasági kapcsolataikat. Ezek az intézkedések nemcsak gazdasági nyomást gyakorolnak, hanem új nemzetközi normát is kialakítanak: az agresszorral való együttműködésnek magas ára van.

Ez a megközelítés igazságos és arányos: ha Oroszország a tárgyalást választja, a nyomás csökken. Ha folytatja a háborút, gazdasága még mélyebb szakadékba zuhan. Az Egyesült Államok állítólagos kivonulása a békefolyamatból – amit számos álhír terjesztett – nem valósult meg, sőt, Washington fokozta a gazdasági nyomást és egyértelmű álláspontot képvisel a béke ügyében. Ez a határozottság demonstrációja: Ukrajna nem marad magára, az agresszor pedig kollektív választ kap, amit megérdemel.

Az erő nyelve az egyetlen, amit a Kreml megért. És amíg Putyin halogatja a döntést, a szankciós prés nem áll le. Az USA jelenlegi szankciós politikája a béke, a stabilitás és az újabb bűncselekmények visszaszorításának eszköze – olyan bűnöké, amelyeket Oroszország a megtévesztő diplomácia mögé próbál rejteni.