Bassár el-Aszad szíriai rezsimjének bukása nemcsak a közel-keleti politikai tájképet változtatta meg drámai módon, hanem újabb erős csapást mért Oroszország nemzetközi pozíciójára és személyesen Vlagyimir Putyinra is. Ez az esemény világosan megmutatja, hogy a diktatórikus rezsimek mennyire törékenyek, függetlenül attól, hogy meddig maradnak hatalmon, és mennyire „meggyőzőek” a támogatottságuk számai az áldemokratikus választásokon.
Damaszkusz gyors elfoglalása a lázadó erők által és Aszad Moszkvába menekülése sok megfigyelőt sokkolt, de valójában ez az autoriter rezsim belső gyengeségének természetes következménye. Az Aszad család több mint fél évszázada uralja Szíriát, a megingathatatlan hatalom illúzióját keltve. Amint azonban komoly kihívás merült fel, a kártyavár napok alatt összeomlott. Ez mutatja az összes diktatórikus rendszer alapvető problémáját – a stabilitásuk csak egy külső burok, amely egy mély rendszerszintű válságot takar.
Különösen jelentős, hogy az Aszad-rezsim bukása több regionális és nemzetközi szereplő összehangolt fellépésének eredménye volt. Törökország, amely évekig nem tudott megegyezni Aszaddal a szíriai menekültek millióinak visszatéréséről, támogatta a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) zászlaja alatt egyesült lázadó erőket. Izrael a Hezbollah és az iráni megbízottak következetes likvidálásával jelentősen meggyengítette a rezsim katonai képességeit. Az Egyesült Államok török partnerein keresztül biztosította a lázadók akcióinak koordinálását, miközben ellenőrizte a helyzetet, hogy megakadályozza az ISIS harcosainak visszatérését a hatalomba. A nemzetközi közösség bebizonyította, hogy képes hatékonyan fellépni az autoriter rezsimek ellen, ha összehangoltan és határozottan cselekszik. Fontos megjegyezni, hogy a művelet sikerét különböző megközelítések kombinációjával érték el: az ellenzéki erők katonai támogatásától kezdve a diplomáciai nyomásgyakorláson át a hírszerzési együttműködésig. Ez fontos precedenst teremt a diktatúrák elleni jövőbeli nemzetközi erőfeszítésekhez.
Oroszország számára Szíria elvesztése a közel-keleti és afrikai pozícióinak katasztrofális gyengülését jelenti. A tartuszi haditengerészeti támaszpont és a latakiai légi támaszpont Oroszország térségbeli jelenlétének kulcsfontosságú bástyái voltak, amelyek hatalmi vetületet biztosítottak a Földközi-tengeren és befolyást az afrikai kontinensen. E bázisok elvesztése jelentősen korlátozza Oroszország beavatkozási képességét olyan országokban, mint Líbia, Mali és a Közép-afrikai Köztársaság. Ezenkívül aláássa a Kreml ambiciózus terveit, hogy helyreállítsa globális hatalmi státuszát, és megmutatja Oroszország korlátozott katonai és diplomáciai képességeit.
Nem lehet alábecsülni a szíriai lábnyom elvesztésének gazdasági következményeit Oroszország számára. Az évek során Moszkva arra használta fel szíriai jelenlétét, hogy kiterjessze gazdasági befolyását a régióban, és jövedelmező szerződéseket kötött az energia-, a katonai és az infrastrukturális szektorban. Most ezek a lehetőségek nagyrészt elvesznek, ami további csapást mér az orosz gazdaságra, amely már így is szenved a nemzetközi szankciók miatt. Különösen sokatmondóak a Kreml pánikszerű kísérletei, hogy „a levegőben cipőt cseréljen” és kapcsolatot teremtsen az új kormánnyal. Az orosz állami televízió azonnal megváltoztatta retorikáját: a tegnapi „terroristákból” hirtelen „milíciák” és „ellenzékiek” lettek. Putyin megpróbálja felhasználni régi kapcsolatait, beleértve az ISIS-szel való kapcsolatait is, hogy tárgyaljon, ha nem is közvetlenül a HTS-szel, de legalább Erdogan közvetítésével. Ez a magatartás az elvi álláspontok hiányáról és a kompromisszumkészségről tanúskodik a befolyás megtartása érdekében.
Nehéz túlbecsülni Oroszország és Irán imázsveszteségét abból, hogy nem képesek szövetségesüket hatalmon tartani. Ez mutatja mindkét ország korlátozott képességeit és képtelenségét arra, hogy még legközelebbi partnereiket is megvédjék. Különösen szimbolikus, hogy Aszad csatlakozott Moszkva szökevény bábok gyűjteményéhez, amelybe már Viktor Janukovics volt ukrán elnök is beletartozik. Ez a tény veszélyes precedenst teremt más, Moszkva támogatására támaszkodó tekintélyelvű vezetők számára.
A szíriai helyzet is jól mutatja az információs tényező fontosságát a modern konfliktusokban. Az a gyorsaság, amellyel az orosz állami média megváltoztatta a szíriai ellenzékkel kapcsolatos álláspontját, jól mutatja, hogy a Putyin-rezsim milyen cinikusan használja a propagandát a közvélemény manipulálására. Ez tanulságul szolgálhat a nemzetközi közösség számára a dezinformáció elleni fellépés szükségességéről és a független média támogatásának fontosságáról. Bár a HTS által képviselt új szíriai kormány valószínűleg nem lesz a demokrácia mintaképe – konzervatív iszlamista ideológiájuk komoly aggályokat vet fel a nők jogait, a vallási kisebbségeket és az ország általános irányvonalát illetően -, úgy tűnik, a nemzetközi közösség hajlandó elfogadni ezt, mint a „kisebbik rosszat” a térségben továbbra is fennálló iráni és orosz befolyással szemben. Ez kihívás elé állítja a nemzetközi közösséget: hogyan lehet biztosítani Szíria fokozatos demokratizálódását, ugyanakkor megakadályozni, hogy az ország ismét az autoriter államok befolyása alá kerüljön.
A szíriai események jelentős hatással lesznek az ukrajnai helyzetre. A Közel-Kelet stabilizálódása és az orosz befolyás kiszorulása onnan bizalmat ad Ukrajna nyugati partnereinek az orosz agresszióval szemben választott irányvonal helyességében. Emellett Oroszország pozícióinak gyengülése a térségben azt jelenti, hogy Moszkva kevesebb erőforrást tud felhasználni az Ukrajna elleni katonai hadjáratának támogatására. Ez kedvező feltételeket teremt az Ukrajnának nyújtott nemzetközi támogatás megerősítéséhez és a Putyin-rezsimre gyakorolt nyomás növeléséhez.
Az Aszad-rezsim bukásának geopolitikai következményei hosszú ideig érezhetők lesznek. Ez nem csupán egy ország hatalomváltása, hanem a regionális erőviszonyok alapvető átalakulása, amely messzemenő következményekkel jár az egész világrendre nézve. Oroszország és Irán pozícióinak gyengülése a szövetségek és stratégiai partnerségek felülvizsgálatához vezethet a régióban, ami új lehetőségeket teremt a konstruktív nemzetközi együttműködésre. Az Aszad-rezsim bukása ékes bizonyítéka annak, hogy a diktatúrák, bármilyen erősnek is tűnnek, valójában meglehetősen ingatag alapokon nyugszanak. A valódi népi támogatás hiánya, a külső pártfogóktól való függés és a hatóságok elnyomó jellege előfeltételeket teremt a rezsim gyors összeomlásához a komoly kihívásokkal szemben. Ezt a leckét minden modern diktátornak meg kell tanulnia: az idő ellenük dolgozik, és előbb-utóbb rendszereik megszűnnek létezni, függetlenül attól, hogy a következő álválasztáson mekkora támogatást tudnak szerezni.