loader-image
Budapest, HU
1:41 de., március 29, 2024
temperature icon 7°C
Humidity 84 %
Wind Gust: 0 mph

Szerző: admin3574

  • Közös tengeri hadgyakorlatot kezdett Dél-Korea, Amerika és Japán

    Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlatot kezdett a Koreai-félsziget déli partjainál lévő Dzsedzsu szigeténél hétfőn, a kétnapos manőveren a többi között részt vesz a Nimitz amerikai repülőgép-hordozó anyahajó is, írja az MTI. A műveletet a dél-koreai védelmi minisztérium sajtóközleménye szerint válaszul rendezik arra, hogy Észak-Korea új, vízfelszín alatti „nukleáris támadórendszert” tesztelt. A… Olvass tovább →

  • A Trump elleni vádemelést követően újabb republikánus jelentette be, hogy indulna az elnökjelölti címért

    Asa Hutchinson, aki két cikluson keresztül is Arkansas kormányzója volt, elmondta, hogy szerinte a vádemelés után Trumpnak ki kellene szállnia a versenyből. Újabb politikus jelezte hivatalos indulási szándékát az amerikai republikánusok elnökjelölti pozíciójára a korábbi Arkansas-i kormányzó személyében. Asa Hutchinson az ABC televízión vasárnap sugárzott interjúban jelentette be szándékát, és azt mondta: meg van győződve… Olvass tovább →

  • Vereséget szenvedett Sanna Marin pártja a finnországi választásokon

    A győztes Nemzeti Szövetségnek túl alacsony a támogatottsága ahhoz, hogy egyedül alakítson kormányt. Petteri Orpo (képünkön) volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét. Az 53 éves Petteri Orpo híveihez intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy erős mandátumot kaptak… Olvass tovább →

  • Több tucat szerkesztőség tiltakozik az amerikai újságíró oroszországi letartóztatása miatt

    Csütörtökön az orosz biztonsági szolgálatok kémkedés vádjával őrizetbe vették a Wall Street Journal újságíróját, Evan Gershkovichot az Urál-hegységben fekvő Jekatyerinburgban, miközben állítólag „titkos információkhoz próbált hozzájutni”. Az orosz biztonsági szolgálat azt állította, hogy Gershkovich „titkos információkat gyűjtött az orosz hadiipar egyik vállalatának tevékenységéről”. Gershkovich akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat, ha kémkedésért elítélik. A Wall… Olvass tovább →

  • Észak-Korea: Eskü van atomunk, de tényleg!

    Azt mondja az észak-koreai állami hírügynökség, nem „üres fecsegés” Phenjan nukleáris kapacitásáról szóló hírek. Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatait bírálta vasárnap a KCNA észak-koreai állami hírügynökség, hozzátéve: az észak-koreai nukleáris kapacitásról szóló hírek „nem csupán üres fecsegések”. „A tetőpontjára ért a háborús hisztéria” – szögezte le az MTI tudósítása szerint a phenjani rezsim… Olvass tovább →

  • Japán a korábban megállapított ársapka fölött vásárol olajat Oroszországtól

    Tokió a G7 egyetlen tagjaként, az USA beleegyezésével vásárol drágábban, mivel muszáj hozzáférnie az orosz energiához. Japán a korábban megállapított ársapka fölött vásárol olajat Oroszországtól – írja a Wall Street Journal. Tokió a G7 egyetlen tagjaként az USA beleegyezésével vásárol a hordónkénti 60 dollárban maximalizált ársapkánál drágábban, mivel muszáj hozzáférnie az orosz energiához. Legalábbis ezzel… Olvass tovább →

  • Brit védelmi minisztérium: Nagyon sok orosz katona halt meg alkohol miatt a háborúban

    A brit védelmi minisztérium legfrissebb hírszerzési jelentése szerint „rendkívül magas” azoknak az orosz katonáknak a száma, akiknek a halála nem közvetlenül harctéri okokra vezethető vissza. Az állításuk szerint mintegy kétszázezer halálos áldozatnak „jelentős kisebbségét” teszik ki alkohollal összefüggő esetek. A brit jelentés maga is egy orosz Telegram hírcsatorna nemrégiben megjelent hírét idézi, amely szerint rendkívül… Olvass tovább →

  • Josep Borrell: az EU fel fog lépni az ENSZ BT orosz elnöksége alatti esetleges visszaélésekkel szemben

    A Biztonsági Tanács első ülésére az orosz elnökség alatt hétfő reggel kerül sor, a vezetők zárt ajtók mögötti tárgyalásokon döntenek havi munkaprogramjukról. Az orosz küldöttséget Szergej Lavrov külügyminiszter vezeti. Az Európai Unió fel fog lépni az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) orosz elnöksége alatti esetleges visszaélésekkel szemben – figyelmeztetett Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai… Olvass tovább →

  • Nem viccelnek a bolgárok: két év alatt ötödször tartanak parlamenti választásokat

    Tizenöt párt indult el Bulgária kormányzásáért, előrehozott parlamenti választások kezdődtek. Előrehozott parlamenti választások kezdődtek vasárnap Bulgáriában, két év alatt ötödik alkalommal várják az embereket az urnákhoz. A mintegy 6,6 millió választásra jogosult állampolgár helyi idő szerint reggel 7-től este 8-ig adhatja le szavazatát. Közvélemény-kutatások a 15 induló párt közül a bolgár parlament két legerősebb csoportját,… Olvass tovább →

  • Elhelyezték az orosz atomfegyvereket, percről percre feszültebb a helyzet

    Az uniós figyelmeztetés ellenére elfogadta a minszki vezetés, hogy orosz atomfegyvereket helyezzenek el az országa területén. A finnek megkapták a NATO-csatlakozásukhoz szükséges magyar és török jóváhagyást is, Donald Trump ellen pedig vádat emeltek. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei. Donald Trump volt amerikai elnök jóslata valóra vált: Alvin Bragg New York-i kerületi… Olvass tovább →