loader-image
Budapest, HU
2:57 de., március 29, 2024
temperature icon 7°C
Humidity 83 %
Wind Gust: 0 mph

Szerző: admin3574

  • Záporoztak a rakéták Kijev fölött, ezúttal célba is értek

    Oroszország kedden a kora reggeli órákban rendkívüli intenzitású légitámadást indított Kijev ellen, drónokat, cirkáló- és ballisztikus rakétákat is bevetett. Az ukrán főváros ebben a hónapban már a nyolcadik légitámadást szenvedte el. A lehető legrövidebb idő alatt az eddigi legtöbb rakétát lőtték ki az ukrán fővárosra – jelentette Szerhij Popko, Kijev város katonai közigazgatásának vezetője. Az… Olvass tovább →

  • Megkezdődött Franciaországban az ukrán vadászpilóták kiképzése

    Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is – fogalmazott a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor… Olvass tovább →

  • Kormánybiztost kaptak a háború elől Magyarországra menekülők

    A május 15-i Magyar Közlönyben adott hírt róla a kormány, hogy az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztossá nevezték ki Pál Norbertet. A megbízatását két évre elnyerő Pálnak a jövőben komplex feladatai lesznek a háború sújtotta szomszédos országból érkezőkkel kapcsolatban: Össze kell hangolnia a veszélyhelyzet ideje alatt a menekültek elhelyezésének támogatásáról, és az… Olvass tovább →

  • A tervek szerint halad a szentkirályi elkerülő és az M44-es szentkirályi szakasza

    2023-ban – az ütemterv szerint – szinte teljesen elkészül az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek-Szentkirály szakaszával a kivitelező Közgép Zrt. – áll a magyarepitok.hu. cikkében. A portál azt írja, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában a 4,6 kilométeres szakasz mellett egy különszintű csomópont is épül a 4623-as jelű Szentkirály-Tiszakécske útnál, ahol egy pihenőt is kialakítanak.… Olvass tovább →

  • A Kreml megkezdte Fehéroroszország bekebelezését – állítja az ellenzéki vezető

    Fehéroroszország azt kockáztatja, hogy elveszíti függetlenségét, mivel Moszkva egyre szorosabban fogja az egyik legfőbb szövetségesét – nyilatkozta a Politicónak Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz elnökjelölt és ellenzéki vezető a koppenhágai demokráciacsúcson. Az országot 1994 óta megszakítás nélkül irányító Aljakszandr Lukasenka beleegyezett abba, hogy belorusz területről indítsanak támadást Ukrajna ellen az orosz csapatok, valamint a közelmúltban taktikai… Olvass tovább →

  • Magyar igazságügyi reform: előrelépés, de nem nyit meg minden kaput

    Magyarország várja az Európai Bizottság írásos válaszát az igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatban – erősítette meg Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter a Ludovika Fesztiválon hétvégén. A tárgyalások jelenlegi állásából valószínűsíthető, hogy a nyárnál előbb nem jut uniós forrásokhoz hazánk. A Magyar Országgyűlés május elején elfogadta azt az igazságügyi reformcsomagot, amelynek elsődleges célja az európai… Olvass tovább →

  • A NATO-vezér szerint csak azután lehet beszélni Ukrajna csatlakozásáról, hogy megnyerték a háborút

    Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a koppenhágai demokráciacsúcson elmondta, hogy addig nincs értelme tárgyalni Ukrajna NATO-csatlakozásáról, amíg meg nem nyerték az Oroszország elleni honvédő háborút. Ezzel együtt az euroatlanti védelmi szövetség vezére videóüzenetében amellett érvelt, hogy vélhetően a NATO-szövetségesek támogatni fogják Ukrajna jövőbeli csatlakozását. Ukrajnának joga van ahhoz, hogy maga válassza meg a saját útját. Nem Oroszország… Olvass tovább →

  • Hivatalos: második fordulón dől el a török elnökválasztás

    A törökországi Legfelsőbb Választási Bizottság (YSK) vezetője megerősítette, hogy második fordulón döntenek az elnök személyéről, miután sem az országot két évtizede vezető Recep Tayyip Erdogan, sem a hatpárti ellenzéki összefogás jelöltje, Kemal Kilicdaroglu nem érte el az 50 százalékos küszöböt. A második fordulót két hét múlva, május 28-án rendezik meg – írja az Al Jazeera.… Olvass tovább →

  • Mától magyar miniszterelnöke van Szlovákiának

    Kinevezte hétfőn Zuzana Caputová szlovák államfő az általa jelölt szakértői kormányt, élén Ódor Lajossal, aki nem sokkal ezután átvette a hivatalt a távozó Eduard Heger ügyvivő kormányfőtől. Ódor Lajos a kinevezését követően kijelentette: kabinetje nyugalmat és szakértelmet akar hozni. “A közös ambíciónk az, hogy nyugalmat, stabilitást, toleranciát és nem utolsósorban kulturált diskurzust hozzunk. Hogy megmutassuk,… Olvass tovább →

  • Több száz nagy hatótávú drónt küldenek a britek Kijevnek

    A bejelentést azt követően tette meg a brit kormány, hogy Volodimir Zelenszkij Angliába érkezett, hogy találkozzon Rishi Sunak brit miniszterelnökkel. Több száz nagy hatótávú drónt és légvédelmi rakétát küld az Egyesült Királyság Ukrajnának – írja a Reuters a brit kormány bejelentésére hivatkozva, mely azt követően született meg, hogy Volodimir Zelenszkij Angliába érkezett, hogy találkozzon Rishi… Olvass tovább →