-
Újabb túszokat, 13 izraelit és 4 külföldit adott át a Hamász terrorszervezet majdnem hétórás késlekedés után a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) szombat este. A kiszabadult túszok között van egy magyar állampolgársággal is rendelkező nő, Noga Weisz – írta az izraeli média alapján az MTI. Szijjártó Péter külügyminiszter szombaton késő este a Facebookon azt közölte: Immáron meg tudjuk erősíteni a jó… Olvass tovább →
-
Az energetikai szakértő szerint egyáltalán nem véletlen, hogy az Európai Bizottság épp a REPowerEU kapcsán kezdett lazítani, ugyanakkor most már a kormányzattól függ, milyen gyorsan képes megteremteni a szuperolcsó áramhoz szükséges jogszabályi hátteret. Holoda Attila, a második Orbán-kormány energetikai helyettes államtitkára az Economxnak az elmúlt napok hírei kapcsán elárulta, a tegnap felszabadított mintegy egymilliárd eurónyi uniós… Olvass tovább →
-
A tervek szerint méretes logisztikai központot épülhet majd rá. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával vásárol telket Debrecenben a Waberer’s csoporthoz tartozó KDI Property – derül ki a Világgazdaság cikkéből. A cég, amelynek idén május óta a miniszterelnök veje, Tiborcz István a többségi tulajdonosa Erre a telekre a terveik szerint egy húszezer négyzetméternél nagyobb logisztikai központ épül. A vásárlást… Olvass tovább →
-
Szombat a tűzszünet második napja, az elsőn 24 embert engedett el a Hamász. Az izraeli hadsereg megkapta szombaton azoknak az izraelieknek a listáját, akiket a Hamász szombaton, a tűzszünet második napján szabadon enged, írja az MTI. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő irodájának a közlése szerint a Hamász 13 izraelit, köztük nyolc gyereket enged szabadon szombaton az… Olvass tovább →
-
A gazdasásági nehézségekkel küzdő Kína a járvány során elvesztette külföldi turizmusát, amely azóta sem akar magához térni. Most tesz egy gesztust hat nagyobb ország felé. A 10-es években meredeken nőtt a Kínába irányuló külföldi turizmus: az egyre nyitottabb ország sok érdeklődőt vonzott, 136 millióan jöttek átlagosan az utolsó nyugodt években. Az éppen Kínából kiinduló Covid-járvány… Olvass tovább →
-
Hétfőn érkezik a Parlament elé a 24 méteres fenyőfa. Hétfőn érkezik – a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével – az ország karácsonyfája a Kossuth Lajos térre. A fenyő eddig egy hajdúszoboszlói családi ház kertjét díszítette – közölte szombaton az Országgyűlés Sajtóirodája. Mint írták, hétfőn reggel az Országgyűlés Hivatala több évtizedes hagyományokat követve felállítja… Olvass tovább →
-
Ennek pedig a gazdasági fejlődés láthatja a kárát. Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb a felsőoktatásban tanulók aránya Európában az elmúlt években – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) alapján a Népszava. A 2021-es adatokkal most frissített statisztika szerint két éve 2,96 százalék volt a hallgatók aránya a felsőoktatásban az össznépességhez viszonyítva. Ennél alacsonyabb eredmények csak Népességarányosan Törökországban (9,84 százalék), Görögországban… Olvass tovább →
-
Nőtt az ukrán gazdaság teljesítménye az idei első tíz hónapban éves összevetésben, különösen nagy volt a bővülés mértéke októberben. A gazdasági minisztériumnak az ukrán kormány honlapjára fölkerült adatai szerint az október végéig tartó idei első tíz hónapban a hazai össztermék (GDP) 5,5 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakkal összevetve. A gazdaság növekedése októberben éves szinten… Olvass tovább →
-
Az ukrán főváros legalább három kerületét érte támadás. Az ukrán elnök szerint az időzítés „szándékos terrorcselekmény”. Az orosz hadsereg drónokkal támadta Kijevet szonbat hajnalban – tudósít az MTI. Az ukrán főváros legalább három kerületét érte dróntámadás szombat hajnalban. Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint a légvédelem által megsemmisített drónok darabjai épületekbe, köztük lakóházakba csapódtak, elektromos vezetékeket szaggattak szét, több… Olvass tovább →
-
Izrael 39 bebörtönzött palesztin foglyot, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett szabadon a Hamásszal kötött megállapodás részeként pénteken késő este – írja az MTI. A palesztinok szabadon bocsátására azután került sor, hogy pénteken a Hamász palesztin iszlamista szervezet által fogva tartott túszok közül 13 ember visszatért a zsidó állam területére. A Hamász összesen 24 túszt… Olvass tovább →