Atomcsapással fenyegette meg Észak-Korea Dél-Koreát egy esetleges támadás esetén

Ha Dél-Korea támadást indítana, akkor Észak-Korea bevetné az atomfegyvert.

„Ez nem puszta fenyegetés” – jelentette ki az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapártban magas tisztséget betöltő Kim Jodzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga kedden.

Kim Jodzsong, akit a KCNA állami hírügynökség idézett, hangsúlyozta, hogy ez lenne Phenjan válasza Dél-Korea esetleges katonai akciójára. Mint mondta, Szöul elkerülheti ezt a sorsot, ha feladja egy atomfegyverekkel rendelkező állam elleni megelőző csapással kapcsolatos „ábrándozásait” – írja a 24.hu az MTI-re hivatkovza. 

Szo Vuk dél-koreai védelmi miniszter pénteken arról beszélt, hogy országa különböző, jelentősen megnövelt hatótávolságú és erejű rakétatípusokkal rendelkezik, amelyek „képesek nagy pontossággal, gyorsan eltalálni bármely célpontot Észak-Koreában”. A tárcavezető hozzátette: a minisztérium minden segítséget megad a hadseregnek, hogy elsöprő választ tudjon adni Phenjan rakétafenyegetésére. A miniszter beszédében ellenségnek nevezte Észak-Koreát.

Kim Jodzsong nagyon nagy hibának nevezte a dél-koreai miniszter nyilatkozatát. Mindemellett hangsúlyozta, hogy Phenjan elutasítja a háborút, amely romokká változtatná a Koreai-félszigetet és nem tartja fő ellenségének Dél-Koreát. Amennyiben Dél-Korea valamely okból mégis a Szo Vuk által „hirdetett katonai megelőző csapás” útját választaná, mindez megváltozhat és Dél-Korea válhat célponttá – tette hozzá.

Észak-Korea az idén már több alkalommal tesztelt nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat. Washington és Szöul is attól tart, hogy a megrekedt nukleáris leszerelési tárgyalások közepette a kommunista állam ismét elkezdheti atomfegyverek tesztelését, amivel 2017-ben felhagyott.

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/atomcsapassal-fenyegette-meg-eszak-korea-del-koreat-ha-az-tamadast-inditana.749706.html

Részvény:
Megtekintések száma : 113