„Az Orbán-féle szövegkönyv egyre népszerűbb (…) egzisztenciális fenyegetést jelent az EU számára. Messzemenően eltökélt vagyok abban, hogy visszafordítsuk ezt a folyamatot” – mondta a Szabad Európának Tineke Strik, az európai zöldek frakciójának holland tagja, akit a napokban jelöltek ki az új ötéves ciklusra az EP állandó magyar jelentéstevőjének. A politikus azt mondta, fel van készülve arra, hogy ő is a magyar kormánymédia kereszttüzébe kerül, de „Soros Györggyel biztosan nem fogok tudni versenyre kelni”.
Bízik abban, hogy az Európai Parlamentben továbbra is meglesz az a többség, amely továbbra is erős nyomás alá helyezheti a két másik intézményt, hogy napirenden tartsák a magyar jogállamisági eljárás ügyét. Egyszersmind arra készül, hogy a 7. cikkely szerinti eljárás állásáról előreláthatóan egy év múlva készíti el a legfrissebb jelentést.
Nagyon fontosnak tartja, hogy az EP tagjai „mélységében megismerhessék a magyarországi helyzetet, ezért a parlament legutóbbi plenáris ülésén is szervezett egy meghallgatást magyar civil szervezetek részvételével” – írja a Szabad Európa. Aggasztónak tartja azt, hogy hazánkban egyre szűkül a független szereplők mozgástere, ahogy fogalmazott, „a félelem gyökeret vert a magyar társadalomban”.