Amikor Európában az orosz befolyásról beszélünk, legtöbbször propagandamédiára, a közösségi hálózatokon terjedő dezinformációra vagy a Kremllel nyíltan rokonszenvező politikusokra gondolunk. Az orosz befolyás azonban ennél jóval kifinomultabban is működhet: olyan témákon keresztül, amelyek első pillantásra egyáltalán nem tűnnek politikainak.

Szlovákiában az egyik ilyen csatorna a kulturális és történelmi közeg. Az orosz nyelv, a szláv egység gondolata, a közös történelem, a második világháború emlékezete, a kulturális rendezvények és az orosz nyelvű diaszpórával folytatott munka mind olyan teret teremthetnek, ahol orosz narratívák terjedhetnek.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden orosz kulturális kezdeményezés propaganda lenne. Éppen ellenkezőleg: a kisebbségek kulturális élethez és nyelvük, hagyományaik megőrzéséhez való joga az európai társadalmak természetes része. A probléma akkor jelenik meg, amikor a kulturális platformokat rendszeresen az orosz állam érdekeinek előmozdítására kezdik használni.

A „szláv egység” mint kényelmes keret

A „szláv kultúra” fogalma különösen alkalmas erre. Számos európai népet foglal magában — szlovákokat, cseheket, lengyeleket, ukránokat, bolgárokat, szlovéneket és másokat —, ezért inkább közös kulturális térként, semmint politikai projektként jelenik meg.

Az orosz befolyás szempontjából éppen ez teszi hasznossá.

Ezen a kereten keresztül az orosz kulturális és történelmi narratívák egy szélesebb szláv örökség részeként jeleníthetők meg. Az orosz képviselők és a hozzájuk kapcsolódó helyi aktivisták pedig nem feltétlenül egy szomszédos országgal háborúban álló állam képviselőiként jelennek meg, hanem a szláv népek közötti „kulturális párbeszéd” résztvevőiként.

Ez megváltoztatja a beszélgetés kontextusát.

Oroszország így nem konkrét külpolitikával rendelkező államként, hanem egy nagy „szláv világ” természetes központjaként jelenhet meg. Elmosódik a határ az orosz kultúra és az orosz állami politika között.

Éppen ez a modell egyik legfontosabb előnye a befolyás szempontjából: a politikai üzenet kulturális közelségnek álcázva jelenik meg.

A történelem mint a közvélemény formálásának eszköze

E rendszerben különösen fontos szerepet kap a történelmi emlékezet.

Szlovákia számára, akárcsak Közép-Európa más országai számára, a második világháború továbbra is fontos része a társadalmi emlékezetnek. A háború áldozatainak emlékezete, a náci megszállás alóli felszabadulás és a szovjet hadsereg szerepe valós történelmi alapokon nyugszik.

Éppen ezért különösen érzékeny témáról van szó.

Kiállításokon, konferenciákon, megemlékezéseken, ünnepségeken és nyilvános vitákon keresztül nemcsak a háború áldozatairól lehet megemlékezni, hanem a múltról alkotott bizonyos értelmezést is lehet közvetíteni. Az orosz értelmezésben gyakran a Szovjetunió Európa felszabadításában betöltött szerepe, illetve Oroszország különleges hozzájárulása kerül előtérbe.

Eközben a történelem összetettebb részei háttérbe szorulhatnak: más népek szerepe a nácizmus elleni harcban, a szovjet politika ellentmondásos vonatkozásai, valamint azoknak az országoknak a tapasztalatai, amelyek 1945 után a szovjet érdekszférába kerültek.

A probléma nem magával a szovjet katonák előtti tisztelgéssel van. A probléma a történelem szelektív bemutatása, amikor ugyanazt az értelmezést újra és újra közvetítik, és az idővel az egyetlen lehetséges történelmi magyarázatnak kezd tűnni.

A befolyás nem egyetlen eseményen keresztül működik

Az orosz befolyásnak nem feltétlenül van szüksége nagyszabású propagandakampányra.

Éppen a fokozatosság lehet az egyik erőssége.

Egy ember ugyanazokkal vagy hasonló narratívákkal különböző környezetekben találkozhat: elolvashat egy cikket a médiában, részt vehet egy kulturális fesztiválon, láthat egy történelmi megemlékezést, bekapcsolódhat egy ifjúsági programba, vagy találkozhat ezekkel az üzenetekkel egy diaszpóraszervezet tevékenységén keresztül.

Önmagában mindegyik elem ártalmatlannak tűnhet.

Amikor azonban évekig ismétlődnek és erősítik egymást, kialakulhat egy halmozott hatás. Az emberekben fokozatosan rögzülhet egy bizonyos kép Oroszországról, a szovjet múltról és a „szláv világról”.

És éppen itt válhat a kulturális befolyás politikai befolyássá.

Diaszpóra és fiatalok – hosszú távú célközönség

Ebben a rendszerben külön szerepet kaphat az orosz nyelvű közösségekkel és a fiatal generációval folytatott munka.

A nyelvtanfolyamok, kulturális egyesületek, oktatási programok, ifjúsági rendezvények és orosz nyelvű médiumok önmagukban nem jelentenek problémát. Minden európai országban természetesnek számít, hogy az emberek megőrizhetik nyelvüket és kulturális identitásukat.

Ezért fontos két különböző jelenséget elválasztani egymástól.

Az első a kisebbség normális kulturális tevékenysége.

A második az a helyzet, amikor egyes szervezetek vagy projektek rendszeres kapcsolatban állnak orosz állami struktúrákkal, támogatást kapnak tőlük, vagy olyan narratívákat terjesztenek, amelyek megfelelnek a Kreml külpolitikai érdekeinek.

A kettő megkülönböztetéséhez konkrét tényeket kell vizsgálni: a finanszírozás forrásait, a partnerségeket, a személyi kapcsolatokat, a szervezeti struktúrát és a tevékenység tartalmát.

Ez azt is jelenti, hogy nem szabad az egész orosz nyelvű közösségre kiterjeszteni a gyanút.

Miért fontos ez az Európai Unió számára?

Az Európai Unió szempontjából nem az a kérdés, hogy Oroszország bemutathatja-e kultúráját Európában. A kulturális csere, a nyelvtanulás és a történelmi kutatás a nyitott társadalmak természetes része.

A kérdés inkább az: hol ér véget a kulturális csere, és hol kezdődik a politikai befolyás?

Ez különösen fontos egy olyan állam esetében, amely teljes körű háborút folytat Ukrajna ellen, miközben történelmi, kulturális és nyelvi narratívákat is aktívan használ külpolitikájának részeként.

Az európai országoknak ezért nem arra van szükségük, hogy „mindent, ami orosz, betiltsanak”, hanem sokkal pontosabb eszközökre: a finanszírozás átláthatóságára, az orosz állami struktúrákkal fennálló kapcsolatok vizsgálatára és a kulturális, illetve oktatási projektek konkrét tartalmának elemzésére.

A láthatatlan kockázat – a normalizáció

Az ilyen befolyásolási modell legnagyobb veszélye nem feltétlenül az, hogy azonnal meggyőzi az embereket a Kreml támogatásáról.

Hosszú távú célja ennél egyszerűbb lehet: az orosz nézetek megszokottá és elfogadhatóvá tétele.

Ha éveken keresztül ugyanazok az elképzelések jelennek meg a kulturális és történelmi közegben — Moszkva különleges szerepe, a szovjet múlt pozitív értelmezése, Oroszország mint a szláv népek természetes vezetője —, akkor ezek fokozatosan a társadalmi diskurzus megszokott részévé válhatnak.

Ekkor a Kreml politikai álláspontjainak terjesztéséhez már nincs szükség közvetlen propagandára.

Elég, ha bizonyos elképzeléseket „természetesnek”, „történelmileg megalapozottnak” vagy „kulturálisnak” tekintenek.

Nem minden kultúra a Kreml eszköze

Az európai válasznak óvatosnak kell lennie.

Nem szabad az orosz nyelvet, a szláv kultúrát vagy a második világháború emlékezetét önmagában gyanúsnak tekinteni. Ez nemcsak igazságtalan, hanem kontraproduktív is lenne.

Ehelyett a konkrét kezdeményezések kapcsolatait, finanszírozását, szervezeti hátterét és tartalmát kell vizsgálni.

A kultúra önmagában nem probléma.

A probléma akkor kezdődik, amikor a kultúra politikai befolyás eszközévé válik.

Éppen ezért Oroszország közép-európai kulturális és történelmi jelenlétét nem csupán egyes látványos esetek alapján érdemes vizsgálni, hanem hosszú távú rendszerként, amely éveken keresztül képes formálni a társadalmi gondolkodást.

A leghatékonyabb befolyás az, amelyet az emberek már észre sem vesznek. Hanem egyszerűen természetesnek tartanak.