A globális felmelegedés hatására az elmúlt évek nyarain mindenki számára megtapasztalható hőhullámokon túl a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napok is egyre gyakoribbá válnak Magyarországon. A Másfélfok, éghajlatváltozással foglalkozó portálon megjelenő új tanulmány az elmúlt évtizedek adatait alapulvéve vizsgálta meg, hogyan változott a zivataros napok előfordulása hazánkban, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
Egyre több a zivataros nap
Az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói 1991 és 2024 között társadalmi észlelők által rögzített adatokon vizsgálták a zivataros napokat a májustól szeptemberig tartó időszakban. Az eredmények alapján az látszik, hogy statisztikailag szignifikánsan emelkedett a zivataros napok száma a nyári hónapokban.
A vizsgált hónapok közül július volt a legzivatarosabb az elmúlt évtizedekben, míg, vélhetően az alacsony napállás miatt, szeptember volt a legkevésbé. A kutatók szerint 2018 júniusa, valamint 1999 és 2002 júliusa emelkedett ki az elmúlt 34 év adatai alapján, országos átlagban 8-8 zivataros nappal.
A kutatók szerint idén nyáron többször is úgynevezett száraz hidegfront érte el hazánkat, amelyek jellemzően kevés zivatart produkálnak, mivel a mögöttük beáramló hűvösebb levegő gyorsan veszít nedvességtartalmából, ahogy a nyugatra elhelyezkedő anticiklon hazánk felé terjeszkedik. Ugyanakkor, július 7-én és 8-án, gyorsan mozgó cellák okoztak 130 kilométer órát is elérő széllökéseket és jégesőt, országosan több helyszínen is.
Hogyan alakulnak ki a zivatarok?
A villámlásokat, mennydörgést előidéző zivatarokhoz meleg, nedves és egyben labilis légköri viszonyokra van szükség, a tanulmány szerzői szerint. Magyarországon ezek a feltételek leggyakrabban a május és szeptember közötti ún. konvektív időszakban állnak elő, amikor a nagyobb szögben beérkező napsütés erőteljesen felmelegíti a talajt. A meleg, nedves levegő felszáll, amelyből a magasban lehűlve esőcseppek és jégszemek kiválásával zivatarfelhők alakulnak ki. Minél melegebb az idő, annál több a párolgás, így több nedvesség kerülhet a légkörbe, ami fokozza a felhőképződést.
A zivatarfelhő kialakulásához az alábbi három feltétel mindegyikének egyszerre kell fennállnia:
- labilitás – a felszínközeli meleg levegő annál könnyebben felemelkedik, minél hidegebb van a magasban;
- emelő hatás – például egy időjárási front, egy ún. összeáramlási zóna vagy akár a domborzat emelkedésre készteti a levegőt;
- nedvesség – elegendő mennyiségű vízgőz nélkül nincs se felhő, se csapadék.
Nőhet a zivatarpotenciál
Mivel a zivatarok kialakulása légköri modellek egyik legbizonytalanabb része, a meteorológusoknak számos közelítést kell hozzá alkalmazniuk. A kutatók a tanulmány során a zivataro valószínűségét számszerűrítő K-index alapján definiáltak nagy zivatarpotenciálú napokat.
A legnagyobb zivatarpotenciállal rendelkező régiók tekintetében országos szinten az Északi-középhegység és a Tiszántúl emelkedik ki.
Itt nagy területen 20 nap feletti a május és szeptember közötti átlagos gyakoriság, de a hegységek emelő hatása miatt, például a Mátrában vagy a Bükkben az előfordulás egyértelműen gyakoribb. A területi eloszlás alapján északnyugaton a legkisebb (15 alatti) a nagy zivatarpotenciálú napok átlagos száma. Ezen megállapítások hasonlóak egy nemzetközi tanulmány elemzéséhez, amely szintén az ország keleti felére kapta a nagyobb gyakoriságot és északnyugatra a legkisebbet.