A világpiaci ár feléért tudja csak eladni a kőolajat Oroszország

December óta a nyugat-európai országok nem vásárolnak orosz kőolajat, ezért Moszkva inkább Kína és India felé fordult.

Az uniós szankciók életbe lépésével jelentősen csökkent az orosz Ural kőolaj eladási ára. Pénteken 37,80 dollárt fizettek érte hordónként, míg – a globális referenciaként számon tartott – Brent 78,57 dolláron állt ugyanezen a napon – írja a Bloomberg.

A portál szerint nehéz megmondani, hogy Oroszország hogyan reagálna a tartós ilyen alacsony árra, hiszen minden bevételre szüksége van az ukrajnai háború finanszírozásához. Ha túlságosan lecsökken az ár, az arra késztetheti Moszkvát, hogy termeléscsökkentéssel válaszoljon. Mivel december óta a nyugat-európai országok nem vásárolnak orosz kőolajat, ezért Moszkva inkább Kína és India felé fordult. De így a tartályhajóknak több ezer mérfölddel messzebb kellett hajózniuk, hogy a nyugat-oroszországi kikötőkből eljuttassák a rakományt ezekhez a vevőkhöz, a szállítási költségek az egekbe szöktek.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/felaron-tudja-csak-eladni-a-koolajat-oroszorszag.765825.html

Részvény: