• Az orosz alkotmány szerint szólásszabadság van, kritizálni is lehet, igaz, a kritika és a hadsereg diszkreditálása közötti vonal olyan vékony, hogy alig látható, és bizony önkényes.
• A szándékos bizonytalanságban tartás senkit sem motivál arra, hogy hangot adjon a véleményének.
• Az online tartalmak monitorozása már most is alapos és átfogó, de még mindig újabb rendszereket fejlesztenek a fokozására.

Amikor az orosz–ukrán háború, a Putyin-rendszer vagy általában Oroszország kerül szóba, gyakran hangzanak el olyan könnyelmű kijelentések, hogy „az oroszok ezt szeretik”, vagy „ha nem tetszik nekik, miért nem tüntetnek?” A képlet természetesen messze nem ilyen egyszerű, a putyini konszolidált autokrácia működése jóval kifinomultabb, érdemes néhány szempontot végiggondolni, amik árnyalják azt, ahogyan az orosz átlagemberről vélekedünk.

Szögezzük le rögtön az elején: természetesen vannak, akik tényleg „ezt szeretik”, ahogy olyanok is bőven, akik haszonélvezői a Putyin-rendszernek és az Ukrajna elleni inváziónak. Ez a cikk viszont nem róluk szól, hanem azokról az oroszokról, akik nem értenek egyet a rezsimmel és/vagy a háborúval. Ez a kettő, tehát a Putyin-ellenesség és a szomszédos ország(ok) megtámadásának ellenzése nem szükségszerűen esik egybe. Gondoljunk csak arra, hogy a néhai ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij, bár a Putyin-rendszer ellen küzdött, mégis támogatta mind a grúziai inváziót 2008-ban, mind a Krím illegális elcsatolását 2014-ben.

Most az egyszerűség kedvéért vegyük az ellenzéki érzelmű orosz embereket egy kalap alá.Mi az, amit még büntetlenül megtehetnek, és mit kockáztatnak, ha átlépik a szándékosan képlékeny vörös vonalakat? Röviden: hogyan működik az elnyomás a gyakorlatban?

Az alkotmányosan védett híres orosz szólásszabadság

Bár az Oroszországi Föderáció alkotmánya tartalmazza a szólásszabadság védelmét, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot erősen aláássa a cenzúra, illetve a represszív törvények és törvénymódosítások tömkelege. Az „oroszországi fegyveres erők diszkreditálása” büntetőjogi kategóriát 2022-ben, röviddel az invázió megindítását követően vezették be. Súlyosbító körülmény, ha ismételten követnek el ilyet, hiszen az már a hadsereggel kapcsolatos álhírterjesztésnek számít, ami 15 év szabadságvesztést is érhet. A kritika és a hadsereg diszkreditálása közti határvonal meglehetősen önkényes, azt még Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint is „nagyon nehéz meghatározni”, és „nagyon vékony”.

Sorsok és bűnök

A hetvenéves Anasztaszija Gorgyijenkót másfél évre ítélték háborúellenes posztokért és kommentekért. Marija Ponomarenko újságíró hat év börtönt kapott egy Telegram-posztért a mariupoli színház lebombázásáról. Az előállításhoz elég lehet egy mindössze öt ember által követett Youtube-csatornára feltöltött videó is. Erről tanúskodik Pavel Kusnyir zongoristaművész sorsa, ő a bucsai mészárlásról és az orosz „állami fasizmusról” beszélt, ezzel a tettével „nyilvánosan terrorcselekményre szólított fel”, eljárás indult ellene, aminek során hétéves szabadságvesztést is kaphatott volna. Az ítélethozatalt nem érte meg, belehalt a börtönben az éhségsztrájkjába.

Hogy mikért állítottak még elő a hatóságok embereket? Volt, aki ukrán dalt kért a DJ-től, volt, aki egy fotón kék-sárga sálat viselt, más az iskolában beszélgetett meggondolatlanul, amit felvett egy osztálytársa. A büntetési tételek az elkövetett bűnökhöz hasonlóan színes képet mutatnak, a 30 000 rubelnyi (mintegy 120 000 forintnyi) pénzbüntetéstől a sokéves börtönig.