A német külügyminiszter bejelentés nélkül utazott Ukrajnába

Váratlanul Kijevbe érkezett szombaton Annalena Baerbock, a német diplomácia vezetője, hogy „megmutassa”, Ukrajna „számíthat” Berlin támogatására – számolt be a német külügyi tárca az MTI szerint.

„Azért mentem ma Kijevbe, hogy megmutassam, továbbra is számíthatnak ránk. Ukrajnát továbbra is támogatni fogjuk, ameddig csak szükséges, fegyverek szállításával, humanitárius és pénzügyi segítséggel” – idézték a közleményben Baerbockot. Kiemelték azt is, hogy a berlini külügyi tárca vezetőjének ez a második látogatása Kijevben azóta, hogy Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát.

A pénzügyi és katonai segély mellett Németország segíteni kíván Kijevnek az aknamentesítési műveletek végrehajtásában, valamint „fényt kíván deríteni az elkövetett háborús bűnökre, különösen szakértők, köztük egy ügyész kiküldésével” – derült ki a beszámolóból.

Németország kiáll Ukrajna mellett

„Számomra világos, (Vlagyimir Putyin orosz elnök) arra számít, hogy belefáradunk Ukrajna szenvedésébe” – figyelmeztetett a politikus. Arról is beszélt, hogy Németország ki fog állni az ukránok mellett, nemcsak azért, hogy megvédjék a békéhez és szabadsághoz való emberi jogukat, hanem azért is, hogy megvédjék az európai béke rendjét”.

Németországnak a háború kitörése után Moszkvával szemben tanúsított hosszú ideje tartó langyos magatartása, valamint Berlin kezdeti katonai támogatásának hiánya feldühítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormányát. A helyzet azóta javult. Olaf Scholz német kancellár azt mondja, hogy országa „különleges felelősséget” akar vállalni Ukrajna tüzérségi és légvédelmi rendszerének megerősítésében.

A kétoldalú kapcsolatokban most egy új, kevésbé feszült korszak látszik megnyílni, amit az új ukrán nagykövet közelgő berlini érkezése is mutat. Elődje, Andrij Melnyik hónapokon át hevesen támadta Németország Oroszországgal szembeni félénk hozzáállását.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/ukrajna-kijev-nemetorszag-annalena-baerbock.759525.html

#németország #annalena_baerbock #ukrajna #kijev

Részvény: