Miközben Európa fővárosaiban május 8–9. csendes megemlékezésekkel, virágokkal és a béke törékenységéről szóló gondolatokkal telnek, Moszkva ismét egy újabb katonai parádéra készül. Ez az esemény már régen elveszítette eredeti, humanista értelmét. Ez már nem a nácizmus feletti győzelemről szól — hanem egy olyan Oroszországról, amely saját „győzteskultuszát” építi, miközben egyre inkább egy autoriter, militarista modellt hirdet.

Ez már nem a gyász napja, hanem egy demonstráció. Haditechnika, lojalitás, vezetőkultusz. Úgy tűnik, a fő cél nem az, hogy emlékeztessünk a második világháború tragédiáira, hanem hogy Oroszország önmagát az egyetlen örökösként tüntesse fel — és ezzel jogot formál arra, hogy feltételeket szabjon a világnak. Ez a hozzáállás veszélyes és elfogadhatatlan.

A mai Európa az együttműködésen, a békén és a jog uralmán alapszik. Moszkva ezzel szemben visszatér a 19–20. század logikájához: az erősebbnek van igaza. A május 9-i parádé ennek a politikának az egyik eszköze.

Nekünk nevén kell neveznünk a dolgokat. Ha egy állam a katonai szimbólumokat használja saját agressziójának igazolására, ha más népek jogait figyelmen kívül hagyja, és nemzetközi normákat sért meg — az nem egyszerű politikai különcség. Az a fasizmus új formája. És a mi felelősségünk, hogy ne maradjunk közömbösek. Mert ha hallgatunk, a történelem ismét tanítani fog — fájdalmasan.