A korcsolyázók se akarnak a soraikban oroszokat látni

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) megtiltaná az orosz küldöttek részvételét a szervezet kongresszusán, mert az ország egyetlen képviselőjét sem akarja látni választott tisztségben – közölte a hírt az MTI.

Az ISU az egyértelműen a sportág nagyhatalmai közé tartozó Oroszország kitiltását annak  ukrajnai háborújával indokolta. Az újabb szigorítás mellett érvelő közlemény, illetve az így közzétett állásfoglalás szerint a sportdiplomaták kitiltását a nemzetközi szövetség júniusi kongresszusán fogják szentesíteni.

Az ukrajnai invázió miatt az ISU hasonló szankciókat helyezett kilátásba a háborúban Moszkvát támogató Fehéroroszország esetében is. Korábban az orosz sportági szövetség vezetése a TASZSZ állami hírügynökséggel azt tudatta, hogy képviselői el kívánnak menni az ISU kongresszusára.

Március 1-jén a világszövetség úgy döntött, hogy az orosz és fehérorosz sportolók nem vehetnek részt a szervezet égisze alatt zajló egyetlen viadalon sem, és a két ország nem rendezhet versenyeket sem. A tilalom a műkorcsolyára, a rövidpályás gyorskorcsolyára és a gyorskorcsolyára egyaránt vonatkozik.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/isu-korcsolyaszovetesg-orosz-belarusz-tagsag-tiltas-szankcio-haboru.751072.html

#oroszország #orosz-ukrán #háború #szankció #fehéroroszország #szövetség

Részvény: