A kérdésben Bárdos András vendége Márki-Zay Péter: Fél kézzel állítottam meg a melegek elleni kampányt

Ugyan az 1 milliós nyomravezetői díj fékezi, de „biztos, hogy csalni is fognak” – vetíti előre az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az „erkölcsileg illegitim, de törvényeknek megfelelő” választást. A beszélgetésből kiderül, mi értelme Orbán Gáspár emlegetésének, robbantanak-e bombát az amerikaiak, hol munkálkodnak az ellenzék árulói, és hogy eljöhet-e a pillanat, amikor „simán kizárnak minket az Unióból”.

„Valami volt Putyin kezében, ha meg tudta győzni Orbánt” – állítja az orosz érdekek felé forduló, nyugati szövetségeseit folyamatosan megfricskázó kormányfő pálfordulását elemezve Márki-Zay Péter. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a hvg360 A kérdés műsorában Bárdos András vendégeként meg is határozza a kulcsmomentumot, szerinte ugyanis Magyarország külpolitikai mozgását tekintve minden a 2009 novemberi Putyin-Orbán találkozóra vezethető vissza. Az pedig már csak plusz, hogy – mint fogalmaz – az, amit Szijjártó mond most a kazah helyzetről olyan, „mintha az ’56-os szituációban az oroszoknak szurkolt volna”.

„Nyilvánvalóan nem véletlenül mondok ilyen dolgokat” – indítja a magyarázatát arra, hogy beszédeiben, nyilatkozataiban miért emleget félinformációkra, mendemondákra alapuló elemeket. Az interjúban összeáll a kép, hogy mi köze ennek a választáshoz, a melegek elleni gyűlöletkampányhoz és milyen célt tűzött ki a beszólásokkal kapcsolatban.

„Mutassanak bárkit a történelemben, hogy annyi idő alatt annyi pénzt ellopott, mint az Orbán család és az Orbán baráti kör” – helyezi történelmi kontextusba a károkat Márki-Zay. A 37 perces, vágatlan interjúban szóba kerül egyebek mellett, hogy kombinálható-e a forradalom és a választás, lehet-e helyzet, amikor Orbán Viktor nem fogadja el a választás eredményét, mit üzen Magyarországra egy maláj példa a kínaiakkal kötött szerződésekről, beszél-e az ellenzéki pártelnökökkel a belső árulóikról, illetve hogy lehet eljutni odáig, hogy „a tolvajoknak egyetlen szavát se higgyék el”.

https://hvg.hu/360/20220113_A_kerdesben_Bardos_Andras_vendege_MarkiZay_Peter_A_melegek_elleni_kampanyt_megallitottam_fel_kezzel

Részvény: