A francia állam magához ragadja a legnagyobb áramtermelőt

A francia kormány bejelentette, hogy 100 százalékban állami tulajdonba veszi az ország legnagyobb energiatermelő vállalatát, az EDF-fet, amely egyben a világ legnagyobb atomerőmű-üzemeltetője – írja az MTI.

Jelenleg az állam birtokolja a társaság részvényeinek 84 százalékát. A pénzügyminisztérium közölte, hogy fennmaradó 16 százalékos részesedést részvényenként 12 eurós áron tervezi megvenni, majd ezután az energetikai vállalat részvényét kivezetik a párizsi tőzsdéről. Az EDF végleges államosítása mintegy 9,7 milliárd euróba kerül a francia államnak.

Az EDF részvényét 2005-ben vezették be a párizsi tőzsdére, 33 eurós részvényenkénti árfolyamon. Ez azt jelenti, hogy azok a befektetők, akik akkor vásároltak EDF-papírt, most csak jelentős veszteséggel szállhatnak ki az ügyletből.

A kormány által kedden megajánlott 12 eurós részvényár 53 százalék prémiumot jelent a július 5-ei záróértékhez képest, amely egy nappal előzte meg a kormány államosítási tervének a bejelentését. A cég részvényének a kereskedését ezután felfüggesztették, és a keddi első kereskedési napon az EDF részvényára 15 százalékkal, 11,70 euróra emelkedett.

Az EDF közel hatvan atomerőművi blokkot működtet, amelyek 25 millió otthont biztosítanak árammal.

A kormány szerint az intézkedés célja az ország energiabiztonságának a növelése az energiaválság körülményei között.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-vallalatok/edf-franciaorszag-aramtermeles-szolgaltatas-energia.756400.html

#edf #franciaország #áram #államosítás #energia

Részvény: