A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogellenes volt a pedagógussztrájk

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és megállapította, hogy a január 31-én tartott pedagógussztrájk jogellenes volt, derül ki az ítélőtábla honlapjáról.

A közleményben felidézik, hogy mivel a felek közötti tárgyalások nem vezettek eredményre, a kérelmezők január 31-ére kétórás, míg ennek eredménytelensége esetére március 16-ától határozatlan időtartamú sztrájkot hirdettek. A felek a tárgyalások során a még elégséges szolgáltatások köréről is egyeztettek, melynek során különböző ajánlatokat tettek. Mivel a felek megállapodni nem tudtak, a szakszervezetek kérelmet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez a még elégséges szolgáltatások megállapítására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ellenkérelmével egyidejűleg a sztrájk jogellenességére vonatkozó viszontkérelmet is előterjesztett, mivel álláspontja szerint a meghirdetett teljes sztrájk jogellenes, tekintettel a járványügyi helyzetre.

A Fővárosi Törvényszék korábban megállapította, hogy a kétórás figyelmeztető sztrájk megtartása jogszerű. Az érdekképviseletek ennek nyomán meg is tartották a munkabeszüntetést, amihez több mint húszezer pedagógus csatlakozott.

Az Emmi fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a sztrájk ideje alatti rendkívüli gyermekfelügyelet nem minősül szorosan vett oktatási tevékenységnek, ezért az elsőfokú végzés nem biztosít még elégséges szolgáltatást. A Fővárosi Ítélőtábla ezt elfogadva megváltoztatta az elsőfokú döntést, és jogellenesnek minősítette a sztrájkot. Arra hivatkozott, hogy a sztrájktörvény szerint az olyan munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Az ítélőtábla szerint ezt a szabályt sértették meg a sztrájkolók.

A szakszervezetek közölték, hogy a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel, mivel álláspontjuk szerint jelen eljárásban kizárólag az elsőfokon a Kormány által előadott jogi érvek alapján lehetett volna vizsgálni a sztrájk jogszerűségét.

Ennek ellenére a másodfokú bíróság – álláspontunk szerint tévesen – a jogelleneséget az elsőfokú végzés meghozatalát követően bekövetkezett tény és arra alapított, új kérelmezetti érvelés alapján vizsgálta. Ezen eljárásjogi hiba orvoslására a felülvizsgálati eljárásban van lehetőség.

– írták.

https://24.hu/belfold/2022/02/10/itelotabla-pedagogussztrajk/

Részvény: