A dízel újra „szép” lett, sokkoló helyzetben az autósok

Sokkal mélyebben kell a zsebébe nyúlnia a magyar autósnak függetlenül attól, hogy új vagy használt autót akar-e vásárolni, ám még nagyon sok pénzért is félig-meddig fapados verdába ülhet át.

Alegolcsóbb új autó több mint négymillió forintba kerül, de még egy 4,8 milliós Daciában sincs légkondicionáló, számos modell pedig átmenetileg kikerült a kínálatból, mert nincs alkatrész a gyártásukhoz – írja a Telex az új és a használt autók piacát áttekintő cikkében.

Az eladásokat és a típusok népszerűségi sorrendjét már Magyarországon sem elsősorban a kereslet, hanem az alkatrész- és nyersanyaghiány miatt akadozó szállítások, és a hosszú várakozási idők határozzák meg. Az árak átlagosan 20-30 százalékkal magasabbak az egy évvel korábbiaknál.

A Datahouse kimutatása szerint az augusztus végéig eladott 76 ezer új autó tíz százalékkal kevesebb, mint az előző év első nyolc hónapjában regisztrált mennyiség, és néhány százalékkal elmarad a 2020-as szinttől is.

A márkakereskedők egy része korábban szintén készleteket halmozott fel bizonyos keresett típusokból, amelyeket most több százezer forinttal drágábban el tudnak adni, mert pár hónap alatt ennyire elszálltak az árak.

Viszik a használtakat is

A globális autóipar és az európai, illetve magyar újautó-piac vergődése a használtautó-piacra is jelentős hatással volt. A kereskedők egybehangzó tapasztalata szerint a pár éves autókat pillanatok alatt, sokszor az újkori árukért el lehet adni.

Sőt, még a dízelektől való elfordulás is tompult, de a teljes kínálat átlagára 10-15 százalékkal emelkedett az elmúlt évben, miközben július végéig közel félmillió példány cserélt gazdát.

A Jóautók.hu hirdetési portálnak Datahouse-tól származó kimutatása szerint az átírt használt autók kétharmada több mint tíz éves Opel (Astra), Volkswagen (Golf) vagy éppen Ford (Focus) volt.

Ez az áremelkedés ellenére is azt sugallja, hogy a magyar autóvásárlók túlnyomó többsége továbbra is kétmillió forint alatt választ, vagyis kevesebb mint feleannyit költhet, mint amennyiért a legolcsóbb, fapados új autót, a légkondicionáló nélkül is 4,3 millió forintos Mitsubishi SpACE Start hirdetik.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/dizel-benzin-arfolyam-uj-hasznalt-auto-aremelkedes.759223.html

#autó #drágulás #ár #használt_autó

Részvény: