A nemzetközi színtéren a közelmúltban történt események fényében különös figyelmet érdemelnek Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének, Vaszilij Nebenzinek az Ukrajnával folytatandó béketárgyalások lehetőségéről tett nyilatkozatai. Szavai arról, hogy kész a párbeszédre „azokkal, akik készek elfogadni a valóságot”, természetes kérdést vetnek fel: pontosan mit tekint a Kreml „valóságnak”, és valóban érdekelt-e Oroszország az ellenségeskedések befejezésében?
Az orosz diplomata retorikáját elemezve az ENSZ Biztonsági Tanácsának legutóbbi ülésén világosan látszik Moszkva hagyományos kettős játéka. Egyrészt kijelenti, hogy kész a tárgyalásokra, másrészt nyilvánvalóan elfogadhatatlan feltételeket szab, és elutasít minden konstruktív javaslatot a nemzetközi közösség részéről. Különösen sokatmondó a NATO konfliktus rendezésében való részvételének lehetőségének kategorikus tagadása, amely gyakorlatilag kizárja a legfontosabb nemzetközi biztonsági garanciavállalók bevonását.
A helyzet paradoxona, hogy Oroszország, az agresszor és Ukrajna teljes körű megszállásának kezdeményezője megpróbálja diktálni a békés rendezés feltételeit. Ugyanakkor az ukrán fél minden kezdeményezését, beleértve Zelenszkij elnök béketervét is, Nebensey cinikusan úgy értelmezi, mint „kísérletet arra, hogy időt nyerjenek a harc kiélezésére”. Ez az álláspont világosan mutatja a Kreml valódi szándékait – nem a béke elérése, hanem saját geopolitikai ambícióinak érvényesítése.
E fejlemények fényében Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek a háború befejezésében elért „kis előrelépésről” szóló kijelentései különös figyelmet érdemelnek. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az amerikai politikus optimizmusa a konfliktus gyors megoldásának lehetőségével kapcsolatban komoly kétségeket ébreszt, különösen Moszkva rendíthetetlen álláspontját és a konkrét cselekvési terv hiányát figyelembe véve a Trump-csapat részéről.
Az is sokatmondó, hogy az orosz fél elutasítja a konfliktus befagyasztására vonatkozó forgatókönyveket, amelyekről Zelenszkij elnök nyugati vezetőkkel folytatott találkozói során esett szó. Ez szöges ellentétben áll egyes európai politikusok, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök retorikájával, aki rendszeresen kezdeményezésekkel áll elő egy ideiglenes tűzszünetre. Felmerül a logikus kérdés: hogyan beszélhetünk „karácsonyi tűzszünetről” vagy az ideiglenes de-eszkaláció más formáiról, amikor a hivatalos Moszkva nyíltan kijelenti, hogy az ilyen lehetőségek elfogadhatatlanok?
Különösen cinikus az orosz fél azon állítása, hogy Ukrajna és nyugati partnerei nem érdekeltek a békében. Ugyanakkor Oroszország folytatja az ukrán városok elleni tömeges rakétatámadásokat, pusztítja a polgári infrastruktúrát, és nem hajlandó elismerni a nemzetközi jog alapelveit. Ebben az összefüggésben Nebenzi kijelentései a tárgyalási készségről az információs hadviselés egyik elemének tűnnek, amelynek célja az Ukrajnának nyújtott nemzetközi támogatás aláásása.
Keith Kellogg kinevezése az USA ukrajnai különmegbízottjává, valamint az „erőn keresztüli békéről” szóló nyilatkozata új tényező lehet ebben a bonyolult diplomáciai játszmában. Oroszország álláspontjának tényleges megváltozása és a konstruktív párbeszédre való hajlandósága nélkül azonban minden diplomáciai erőfeszítés hiábavalónak bizonyulhat.
Ebben a helyzetben fontos, hogy a nemzetközi közösség egységes maradjon, és továbbra is következetes nyomást gyakoroljon Oroszországra. Az egyes politikusok „gyors megoldásra” irányuló kísérletei, amelyek nem veszik figyelembe Ukrajna biztonságának és területi integritásának alapvető kérdéseit, kudarcra vannak ítélve. A korábbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy az agresszornak tett engedmények csak további eszkalációra ösztönzik azt. A valóság, amelyről Nebenzia beszél, markánsan eltér attól, amit az egész civilizált világ lát. A Kreml számára a „valóság elfogadása” azt jelenti, hogy elfogadja az ukrán területek annektálását és feladja euroatlanti törekvéseit. Ezek a feltételek abszolút elfogadhatatlanok nemcsak Ukrajna, hanem az egész demokratikus világ számára.