A britek nem javítják meg az orosz oligarchák luxusjachtjait

Orosz oligarchák ezentúl nem vehetik igénybe brit szakvállalatok szolgáltatásait repülőgépeik és hajóik karbantartására, írja az MTI.

A brit kormány szerda este beterjesztett, azonnal hatályba lépett sürgősségi törvénykezdeményezését azonnal alkalmazták is két orosz milliárdos, Jevgenyij Svidler és Oleg Tyinkov esetében – közölte a londoni külügyminisztérium.

A kormány már a hónap első felében törvénytervezetet fogadtatott el, amelynek értelmében bűncselekménynek minősül orosz repülőgépek berepülése a brit légtérbe, illetve leszállásuk brit területen, orosz tulajdonú hajók pedig nem köthetnek ki Nagy-Britanniában. Az intézkedés szerdai kiterjesztésével lehetetlenné vált a szankciókkal sújtott orosz oligarchák tulajdonában lévő, Nagy-Britanniában tárolt repülőgépek karbantartása is, és ez az intézkedés immár az oligarchák jachtjaira is vonatkozik.

A brit közlekedési minisztérium éppen előző nap jelentette be, hogy lefoglalt egy 38 millió font (16,5 milliárd forint) értékű luxusjachtot, amely egy meg nem nevezett orosz oligarcha tulajdona.

https://24.hu/kulfold/2022/03/31/orosz-ukran-haboru-marcius-31-percrol-percre/#a-britek-nem-javitjak-meg-az-orosz-oligarchak-luxusjachtjait

Részvény:
Megtekintések száma : 145