A brit tanárok is követik a magyar példát

Az Egyesült Királyságban sztrájkolnak az egyetemi oktatók és a postai alkalmazottak is, inflációval arányos béremelést követelve. A munkavállalókat képviselő szakszervezetek elkezdték az egyeztetéseket arról, hogy ha a követeléseik süket fülekre találnak, összehangoltan lépjenek fel.

Afizetéssel, nyugdíjjal és egyéb, szerződésükkel kapcsolatos problémák miattsztrájkol csütörtökön, pénteken, majd jövő hét szerdán is a brit egyetemi szakszervezet (University and College Union, UCU) mintegy 70 ezer tagja – írja a Bloomberg

A megmozdulás mintegy 2,5 millió diákot érint, és a szakszervezet arra figyelmeztet, ha a tanárok kérései nem hallgattatnak meg, még nagyobb volumenű munkabeszüntetések következhetnek jövőre.

Az UCU szerint az oktatók már egy évtizede nem kapnak az inflációval arányos fizetésemelést. Nyáron is mindössze 3 százalékkal növelték a bérüket, miközben az Egyesült Királyságban októberben 11,1 százalékos éves inflációt könyveltek a szeptemberi 10,1 százalék után.

Az egyetemi tanároknak elegük van a reálbér csökkenéséből, a nyugdíjak visszavágásából, miközben a rektorhelyettesek már szinte „lottónyeremény szintű fizetésekből dőzsölhetnek” – mondta Jo Grady szakszervezeti főtitkár.

Elégedetlenkednek a postai alkalmazottak is

A brit királyi posta alkalmazottjai is sztrájkolnak csütörtökön és a pénteken esedékes Black Friday alatt, de decemberre is terveznek munkabeszüntetéseket, például Szenteste napjára is.

A munkavállalókat képviselő CWU szakszervezet és az állami posta már hosszú ideje egyezkedik, és a munkaadó szerint már elhangzott a lehető „legjobb, végső ajánlat”: 18 hónapon keresztül akár 9%-os bérfejlesztés, új nyereségrészesedési program kidolgozása a munkavállalók számára, valamint az önkéntes végkielégítés feltételeinek nagyvonalúbbá tétele.

„Az ilyen javaslatok taszítják a Royal Mailt az állami intézmény szintjéről egy Uber-jellegű vállalat szintjére” – mondta Dave Ward, a CWU főtitkára, és hozzátette, több tiszteletet érdemelne az a 115 ezer postai alkalmazott, aki a pandémia alatt összekötötte az embereket egymással, a főnökeiknek és a részvényeseknek pedig profitot termeltek.

A két szakszervezet – a CWU és az UCU – egyébként már megkezdte az egyeztetést az esetleges közös fellépésről és összehangolt munkabeszüntetésről.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/ucu-brit-egyetemi-oktatok-sztrajk-royal-mail-posta-cwu.763802.html

Részvény: