A brit külügyminiszter friss bejelentése hideg zuhanyként fogja érni Kijevet: ennyit az elsöprő ukrán bombázásokról?

David Lammy brit külügyminiszter szerint az Ukrajnának szállított nagy hatótávolságú nyugati rakéták oroszországi célpontok elleni bevetésének engedélyezéséről szóló döntés előtt meg kell vizsgálni, hogy ez hozzájárul-e vagy sem az orosz hadsereg visszaveréséhez.

Lammy a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: fontos, hogy az Ukrajnának segítséget nyújtó szövetségeseknek közös stratégiájuk legyen ebben a kérdésben.

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok az elmúlt napokban intenzív kétoldalú diplomáciai egyeztetéseket tartott Ukrajna támogatásának ügyében. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a hét elején Londonban tárgyalt David Lammyval, majd Sir Keir Starmer brit miniszterelnök és Lammy pénteken Washingtonban folytatta a megbeszéléseket Joe Biden amerikai elnökkel és Blinkennel.

Hivatalos tájékoztatás egyik fél részéről sem hangzott el arról, hogy a két szövetséges ország engedélyezi-e az általuk Ukrajnának szállított nagy hatótávolságú rakéták bevetését oroszországi célpontok ellen, de a brit sajtó egybehangzó értesülései szerint Biden – legalábbis az amerikai rakéták esetében – továbbra is vonakodik ettől.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten úgy nyilatkozott, hogy a nyugati rakéták oroszországi célpontok elleni bevetésének engedélyezése esetén a NATO az ukrajnai háború közvetlen részesévé válna.

David Lammy a vasárnapi BBC-interjúban kijelentette: háborúkat nem lehet egyetlen fegyvertípus használatával megnyerni, ilyesmire az eddigi háborúk történetében sem volt példa.

Lammy kiemelte: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hosszú ideje, jóval több mint egy éve kéri a nyugati rakéták oroszországi bevetésének engedélyezését, a szövetségeseknek azonban inkább annak felméréséről kell tanácskozniuk Zelenszkijjel, hogy Ukrajnának „most, jelen pillanatban mire van szüksége”.

A brit külügyminiszter ugyanakkor – Putyinra utalva – úgy fogalmazott: a Nyugatnak nem szabad megengednie, hogy „egy imperialista fasiszta” eltérítse irányvonalától.

Az előző, konzervatív párti brit kormányok öt volt védelmi minisztere – Grant Shapps, Ben Wallace, Gavin Williamson, Penny Mordaunt, Liam Fox -, valamint Boris Johnson volt tory kormányfő a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lapban ismertetett közös felhívásában arra szólította fel a munkáspárti kormányt, hogy az amerikai állásponttól függetlenül, saját hatáskörében engedélyezze nagy hatótávolságú brit rakéták bevetését oroszországi célpontok ellen.

Részvény: