66 egyéni jelölt, 37 nő, 21 korábbi jelöltjelölt – ez a Tisza-lista első 100 helyének mérlege

Magyar Péter már napokkal korábban bejelentette, ki lesz az első öt ember, akinek neve a szavazólapon is látszik majd a párt neve mellett:

  • Magyar Péter
  • Rost Andrea
  • Gajdos László
  • Forsthoffer Ágnes
  • Kapitány István

Előkelő hely jutott a listán azoknak a szakértőknek, akik egyéniben nem mérettetik meg magukat, de meghatározó szereplői a párt életének. A külpolitikáért felelős Orbán Anita a hatodik, az egészségügyiminiszter-jelölt Hegedűs Zsolt a tizenegyedik, a költségvetési- és adóügyek szakértője, Kármán András pedig a huszonegyedik helyet csípte meg.Mindössze kilenc olyan személy szerepel a top 100-ban, aki eddig ismeretlennek számított a párton kívül. Ilyen például a 19. helyet megszerző Szűcs Dóra, aki a Tisza oktatásért felelős kabinetjének tagja az egyik fővárosi jelölt, Jakab Zsuzsanna korábbi Facebook-posztja szerint. Közösségi médiás jelenléte alapján megyei, illetve regionális koordinátorként dolgozik a pártban Kalázdi-Kerekes Kinga (30. hely) és Schummer Orsolya (32. hely), Varga Lőrinc (33. hely) pedig az agrárpolitika kidolgozásában vett részt őstermelőként. 46. helyre fért fel Kőszegi Krisztián, a Roma Tisza Szigetek tagja, aki mélyszegénységből indult, jelenleg pedig az ormánsági Gilvánfa 2009-ben alapított tanodáját vezeti.

A jelek szerint a Tisza továbbra is számít az előválasztáson végül alulmaradt jelöltjelöltekre, az első száz helyén összesen 21 korábbi aspiráns tűnik fel.

  • Melléthei-Barna Márton (23. hely, jogász, Somogy megye 3. oevk) 
  • Jójárt Erika (24. hely, ápolónő, Bács-Kiskun megye 3. oevk) 
  • Kincse Csongor (27. hely, szülész-nőgyógyász rezidens, Bács-Kiskun megye 6. oevk) 
  • Borsós Gabriella (28. hely, pedagógus, Budapest 2. oevk) 
  • Gyuk Zsolt (31. hely, informatikus, Zala megye 1. oevk) 
  • Sóti Anikó (34. hely, vállalkozó, Csongrád-Csanád megye 2. oevk) 
  • Rák Richárd (35. hely, jogász, közgazdász, európai uniós szakjogász, a kormányzás- és vezetéstudományok mestere, valamint a digitális jog tudományos doktora (Budapest 1. oevk) 
  • Hajdú Márton (36. hely, diplomata, a Tisza EP-delegáció kabinetfőnöke (Budapest 10. oevk) 
  • Pásztor Anett (37. hely, kutató-vállalkozó, Békés megye 3. oevk) 
  • Gyöngyösi István (39. hely, pénzügyi vezető, Békés megye 3. oevk) 
  • Sasi-Nagy Edit (40. hely, évtizedekig dolgozott a közigazgatásban, minisztériumokban, állami cégeknél, jelenleg egy magyar tulajdonú cégcsoportnál jogi vezető, Pest megye 3. oevk) 
  • Balogh Mihály (41. hely, építésvezető, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. oevk) 
  • Berki Ákos (43. hely, rendezvényszervező, joghallgató, Nógrád megye 2. oevk) 
  • Simon Krisztián Márk (44. hely, jogász, Fejér megye 1. oevk) 
  • Tóth Tamás (45. hely, logisztikai vezető és rendezvényszervező, Pest megye 3. oevk) 
  • Kiss Máté Zsolt (47. hely, jogász, közbeszerzési szakértő és önkormányzati tanácsadó, Budapest 16. oevk) 
  • Lukács Gábor (48. hely, közgazdász, a Tisza Párt budapesti kampányának koordinátora, Budapest 11. oevk) 
  • Kaprinyák Tibor (49. hely, erdőmérnök, Hajdú-Bihar megye 3. oevk) 
  • Bicskei László (89. hely, egészségügyi és biotechnológiai fejlesztőmérnök, agykutató, Budapest 11. oevk) 
  • Bóka Zsolt (95. hely, ügyvéd, Győr-Moson-Sopron megye 1. oevk) 
  • Tóth Norbert (99. hely, sportlétesítmény-menedzser, Budapest 16. oevk) 

Rajtuk kívül feltűnően sok, összesen 66 olyan név van a lista első 100 helyén, akik egyéni képviselőként is indulnak a választáson:

  • Magyar Péter (1. hely)
  • Rost Andrea (2. hely)
  • Gajdos László (3. hely)
  • Forsthoffer Ágnes (4. hely)
  • Radnai Márk (7. hely)
  • Bujdosó Andrea (8. hely)
  • Tarr Zoltán (9. hely)
  • Csézy Erzsébet (10. hely)
  • Bódis Kriszta (12. hely)
  • Pósfai Gábor (13. hely)
  • Tanács Zoltán (14. hely)
  • Göröghné Bocskai Éva (15. hely)
  • Ruszin-Szendi Romulusz (16. hely)
  • Jakab Zsuzsanna (17. hely)
  • Nagy Ervin (18. hely)
  • Velkey György László (20. hely)
  • Kulcsár Krisztián (22. hely)
  • Kátai-Németh Vilmos (25. hely)
  • Molnár Zoltán (26. hely)
  • Szafkó Zoltán (29. hely)
  • Porcher Áron (50. hely)
  • Boda Nikoletta (51. hely)
  • Koncz Áron (52. hely)
  • László Endre Márton (53. hely)
  • Perticsné Kácsor Andrea (54. hely)
  • Tóthmajor Balázs (55. hely)
  • Ruzsa Diána (56. hely)
  • Sopov Ildikó Éva (57. hely)
  • Bódis Péter (58. hely)
  • Diószegi Judit (59. hely)
  • Bodóczi István (60. hely)
  • Müller Anna (61. hely)
  • Trompler Ildikó (62. hely)
  • Miskolczi Orsolya (63. hely)
  • Jelencsik József (64. hely)
  • Szabó Alexandra (65. hely)
  • Halmai Ferenc Tibor (66. hely)
  • Bögi Viktória (67. hely)
  • Tompa Enikő (68. hely)
  • Gurzó Mária (69. hely)
  • Lőrincz Viktória (70. hely)
  • Barna-Szabó Tímea (71. hely)
  • Sárosi József (72. hely)
  • Csatári Ernő (73. hely)
  • Bakos Csaba Attila (74. hely)
  • Strompová Viktória (75. hely)
  • Borics Mihály (76. hely)
  • Csőszi Attila (77. hely)
  • Hende Máté (80. hely)
  • Balajti István (81. hely)
  • Muhari Gergely (82. hely)
  • Weigand István (83. hely)
  • Virágh Gabriella (84. hely)
  • Trentin Balázs (85. hely)
  • Szimon Renáta (86. hely)
  • Bilisics Zita (87. hely)
  • Porpáczy Krisztina (88. hely)
  • Árvay Nikolett (90. hely)
  • Varga Balázs (91. hely)
  • Csontos Bence (92. hely)
  • Simon Zsuzsanna (93. hely)
  • Ráki Zsolt (94. hely)
  • Kovács Petra Judit (96. hely)
  • Bugya László (97. hely)
  • Lovkó Csaba (98. hely)
  • Balatincz Péter (100. hely)

A Tisza Párt teljes listája ezen a linken tekinthető meg.

Részvény: