Az európai diplomácia nyugtalan politikai ingája ismét a bizonytalanság felé lendült Ukrajna számára. Ezúttal Magyarországtól érte a csapást, amely blokkolta az első tárgyalási klasztert Ukrajna európai uniós tagságáról. Ez az “Alapok” klaszter – egy alapvető blokk, amely a jogállamiság és az alapvető európai értékek kérdéseire összpontosul. Ez az esemény heves reakciót váltott ki az európai vezetők körében, és mély geopolitikai repedéseket tárt fel az egyesült Európa szerkezetében.
A magyar akadály leküzdésére törekvő lengyel elnökség kompromisszumos levelet készített az “Alapok” klaszter megnyitásának feltételeiről. A dokumentum két ütemterv kidolgozását írja elő – az egyik a jogállamiság reformját, a másik pedig az ukrajnai közigazgatás modernizálását célozza. Lényeges, hogy ez a levél az EU-tagállamok abszolút többségétől széles körű támogatást kapott, de a projektet Magyarország elutasította, hiszen egy ilyen levél elküldéséhez minden tagállam egyhangú szavazata szükséges.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök e diplomáciai veszekedés közepette folyamatosan emlékezteti az európaiakat arra, hogy szerinte milyen jelentős összegeket – mintegy 200 milliárd eurót – már elköltöttek Ukrajna támogatására. Arra is hivatkozik, hogy az európaiak vállára mekkora teher nehezedik az ukrán menekültek millióinak befogadása és az Oroszországtól való gazdasági elszigeteltség miatt. Orbán legutóbbi kijelentései pedig igazi sokkot okoztak az európai értékek védelmezőinek körében. “Ha Donald Trump amerikai elnök nem talál megoldást, a háború könnyen Afganisztánná válhat az Európai Unió számára. Ez egy végtelen háború, egy végtelen konfliktus, amelyből nincs kiút” – jelentette ki a magyar kormányfő, feltűnő hasonlóságot mutatva be retorikája és a Kreml propagandája között. Sőt, annak a véleményének adott hangot, hogy egy elhúzódó háború tönkretenné a normális uniós élet kereteit, ezért logikája szerint Európa komoly veszélyben van.
Különösen cinikusan hangzanak Orbán gondolatai a háború befejezésének feltételeiről. Meggyőződése, hogy Trump feladata az, hogy meggyőzze a “győztes” oroszokat a háború leállításáról. A megoldásnak ugyanakkor tartalmaznia kell “Oroszország újraintegrálását a nemzetközi biztonsági rendbe”, valamint az agresszor országgal való gazdasági együttműködés helyreállítását. Orbán szerint csak ebben az esetben van esély a megegyezésre. És mindez az ukrán városok napi orosz bombázása, a civil infrastruktúra lerombolása és civilek halála hátterében történik. El tudnak képzelni ennél cinikusabb álláspontot egy EU-tagállam fejétől?
Konzisztenciájában szembetűnő az a szisztematikusság, amellyel Orbán aláássa az európai szolidaritást. Többször bírálta Ukrajnát és az EU vezetését, megismételve a Kreml háborúval kapcsolatos narratíváit. Február 3-i kijelentése jelzésértékű volt, amikor elismerte, hogy Oroszországot “csak Brüsszel álláspontja miatt” agresszornak nevezte. A magyar miniszterelnök pedig már február 8-án azzal vádolta Brüsszelt, hogy állítólag Ukrajnának irányítja az uniós pénzeket “egy reménytelen háborúra”, amely migránsáradáshoz vezet.
Nem korlátozódva csak szavakra, Orbán többször is blokkolta az EU Oroszország elleni szankcióit, és ragaszkodott az orosz gázimport Európába történő újraindításához. Ez az álláspont nem csak az európai egységet kérdőjelezi meg, hanem magát a közös értékek gondolatát is, amelyre az Európai Unió épült. De miért szabotálja olyan kitartóan Orbán Ukrajna európai törekvéseit, és miért ássa alá az EU szilárd álláspontját az orosz agresszióval kapcsolatban? A válasz a Budapest és Moszkva közötti mély kapcsolatokban rejlik, amelyek az energiától a geopolitikáig terjednek.
Magyarország továbbra is azon kevés európai országok egyike, amely továbbra is aktívan fejleszti az energetikai együttműködést Oroszországgal, különösen új energetikai létesítmények építésével orosz tőke részvételével. Az orosz energiától való gazdasági függés erőteljes befolyást gyakorol a magyar politikára. Ráadásul Orbán tekintélyelvű kormányzási stílusa és a putyini rendszer ideológiai közelsége befolyásolja Budapest külpolitikai döntéseit. A magyar miniszterelnök magatartását elemezve nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy tudatosan a Kreml “trójai falója” szerepét tölti be az európai struktúrákban. Az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalási klaszter blokkolása csak egy epizód a sok közül annak, hogy Magyarország szisztematikusan aláássa az európai egységet.
Fontos megérteni, hogy az “Alapok” tárgyalási klaszter blokkolása nem csupán bürokratikus akadály. Ez egy kísérlet arra, hogy aláássák az EU keleti bővítésének gondolatát, amely egzisztenciális veszélyt jelent a Kreml geopolitikai ambícióira. Moszkva számára Ukrajna európai integrációja a befolyás végleges elvesztését jelenti a posztszovjet térben, ezért minden rendelkezésre álló eszközt – az energiazsarolástól az európai “barátai” manipulálásáig – bevet a folyamat megállítására. Ebben az összefüggésben Orbán tettei különösen cinikusnak tűnnek. Önmagát az európai érdekek védelmezőjének nevezve valójában a Kreml parancsait hajtja végre, aláássa az európai egységet és biztonságot a rövid távú előnyök érdekében országa számára. Ez a politikai opportunizmus klasszikus példája, amikor a nemzeti érdekeket szűken és rövidlátóan értelmezik, anélkül, hogy figyelembe vennék az egész kontinenst érintő hosszú távú következményeket.
Az európai struktúrák reakciója a magyar vétóra kétértelmű volt. Egyrészt a legtöbb európai vezető elégedetlenségét fejezte ki Budapest álláspontjával kapcsolatban, és hangsúlyozta a tárgyalások folytatásának fontosságát. Másrészt az EU-ban a konszenzusos döntéshozatal elve lehetővé teszi Orbán számára, hogy hatékonyan blokkoljon minden olyan kezdeményezést, amely Ukrajna támogatását célozza.
Felmerül a természetes kérdés: nem ideje felülvizsgálni az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusait? A modern geopolitikai kihívások gyors és határozott fellépést követelnek meg, és az egyhangúság elve gyakran a szükséges lépések akadályává válik. Talán a döntések bizonyos kategóriáinál, különösen a biztonsággal és az EU-bővítéssel kapcsolatosaknál, érdemes lenne olyan minősített többségi mechanizmust bevezetni, amely elkerülné az egyes tagországok blokkolását.