17 milliárd eurónyi orosz vagyon került zár alá a szankciók miatt

Több mint 17 milliárd euró (mintegy 7 ezermilliárd forint) orosz vagyon került zár alá az Európai Unió által elrendelt szankciók következtében – tudatta szombaton Didier Reynders igazságügyi biztos.

A Funke német lapcsoportnak nyilatkozva a belga politikus elmondta, hogy ezt a vagyont 90 ember birtokolja, és ebből 2,2 milliárd eurót Németországban zároltak. Az Európai Unió az Ukrajna elleni indított háború februári kezdete óta nyolc lépésben fogadott el büntetőintézkedéseket, melyek beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást is tartalmaznak, de Ukrajna területi épsége és szuverenitása megsértése vagy aláásása miatt már 2014 óta voltak érvényben szankciók. Ukrajnai politikusok azt szorgalmazzák, hogy a befagyasztott orosz vagyont Ukrajna háború utáni újjáépítésére kelljen felhasználni.

Reynders erről azt mondta, hogy ha a zárolt vagyon bűncselekményből származik, akkor átvezethető egy Ukrajnának szánt jóvátételi alapba, de ez a pénz messze nem lesz elég az ország újjáépítésére. A biztos azt is elmondta, hogy az orosz jegybank devizatartalékából is zár alá került 300 milliárd euró, amelyet biztosítékként vissza lehetne tartani mindaddig, amíg Oroszország részt nem vállal Ukrajna újjáépítéséből.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/10/29/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-ukrajna-elo-hirfolyam-18/#17-milliard-euronyi-orosz-vagyon-kerult-zar-ala-a-szankciok-miatt

Részvény: