150 napja tart az orosz invázió Ukrajnában

Bár a harcok nem szűnnek, egyes megállapodásokat sikerült mostanra megkötni, hogy a háború kisebb hatással legyen a világra, – hvg.

150 nap telt el az orosz-ukrán háború február 24-i kitörése óta – emlékeztet a Guardian.

Az elhúzódó harcok jelentős hatással vannak a világ többi országára is, de az elmúlt napok fényében van remény arra, hogy ez a mellékhatás enyhülni fog. A háborús felek pénteken, Törökország és az ENSZ közvetítésével állapodtak meg arról, hogy engedélyezni fogják az ukrán gabonaexportot a blokád alá vont kikötőkből is – persze szigorú felügyelettel. Ezzel kapcsolatban Volodimir Zelenszkij szombatra virradólag már jelezte is: 10 milliárd dollárnyi gabonát kínálnak a globális piacnak, eközben pedig a gabona világpiaci ára is a megszállás előtti szintre esett vissza. A megállapodással kapcsolatban azonban aggodalmát fejezte ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, aki úgy fogalmazott: „Kanada nagyjából semennyire nem tud bízni Oroszország szavahihetőségében.” Mindeközben enyhülésről hallani a litván-orosz viszonyban is: Mantas Dubauskas, a litván államivasutak vezetője péntek este azt mondta, lehet, hogy engedélyezni fogják a szankcionált termékek szállítását is Oroszország és Kalinyingrád között.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy a háborús nyomás maga csillapodik: pénteken három holttestet találtak egy Oroszország által lebombázott kramatorszki iskolában. Az Egyesült Államok eközben 270 millió dolláros segélycsomagot jelentett be Ukrajnának, a Fehér Ház pedig azon töri a fejét, hogyan küldhetnének amerikai vadászrepülőket a lehető leggyorsabban a megszállt országnak.

#haboru #invazio #150_napja

Részvény: